Mivel ő az első olyan ember, aki túlélte ezt a fertőzést, elég különlegesnek számított a kómából felkelt lány.

Mivel kiszivárgott ez a hír, Alicet gyorsan felkeresték a híradósok.

De ő csak mindegyiknek azt mondta: 'Nézzenek rám. Szerintük ez nem egy csoda?' Ez a 2 mondat gyorsan körbejárta a világot. Egyre többen, akik leukémiásak, követték őt, példaképként néztek rá. Sorra gyógyultak meg több százezren, és így még annál is híresebb lett a kómából felkelt lány. A legcsodábbra méltó, hogy mind ez 2 hónap alatt. Orsvosok, kutatók nemcsak Alicet, hanem Ristót keresték fel. Mindenki arra volt kiváncsi, hogy hogyan?!

S ekkor egy USA-beli fiatal kutató, Steven Learson jött rá, hogy Alice hibás idegvégződése volt az oka a kómának is. Róla nevezték el ezt a betegséget, ami a Learson-kór.

Alicet 2 nap híján 10 hónap után engedték ki a kórházból. Visszamenni nem akartak a hotelba, Risto azt javasolta, menjenek haza.

Így Bridgit, Alice, Juliet, Christy, Maya és Keyla a Buenos Airesi reptéren voltak már másnap korán reggel.

Hazautaztak. Ahogy délután hazaértek, Alice a földre borult, és a kezét szétterítette.

Alice: Otthon, édes otthon!

Bridgit: Igen! Végre itthon. Jajj, gyertek be, üljetek le a nappaliban, addig hozok egy kis narancslevet.

Utána Alicenak és Bridgitnek segítettek kipakolni a bőröndjükből.

Délután 5 óra van. Nyugodtan nézik a tévét. Csengetnek az ajtón. Bridgit nyitott ajtót. Az ajtóban Rich állt. Mindenki hátraforult a kanapén, és Alice lepődött meg leginkább, majd így szólt:

-Te csak tűnj innen, mert baromira nem érdekel az, aki 10 ezer kilóméterről SMS-ben szakít velem.

-Miről beszélsz?-Azt mondtam tűnj innen!

Richnek nem volt más választása, elment.

A többiek végig csak csodálkoztak, és Alice a kanapén ülve elájult.