*Esik. Még mindig...* -gondolta Angela, s ott ült az ablak mellett és nézte az ablakon lefolydogáló cseppeket.

Felkelt a puha kanapéról, és elsétált a konyhába, hogy bekapjon valamit, mert már nagyon éhes volt.

- Nézzük...hm...semmi sincs itthon. De ilyen szakadó esőbe én nem megyek sehova. Attól tartok ma marad nekem a kenyér és a sajt. - hátározta el Angela.

Miután megette szegényes vacsoráját, lehuhanyzott, és lefeküdt aludni. Másnap reggel felült az ágyban, hogy megtudja, milyen az idő. Az ég felhős volt. Az utca nedves, saras. Bár a nap tavaszi, gyenge sugarai azért sütöttek. Gyorsan átöltözött, és elszaladt a sarki boltba. Vett gyümölcsöket, tejet, friss kenyeret, kiflit, fűszereket, tésztát, ketchupot és darált húst is.

*Ma finom spagetti lesz ebédre...Mmm* -gondolta mosolyogva. A nag szatyorral a kezében végig cipekedett a hosszú, saras betonúton. Mikor a kapuhoz ért, kikotorászta a szatyorból a kulcsot, és nyitott. Felment a pár fokos lépcsőn, majd letette a "zsákot" az ajtó előtt. Ám az ajtón lévő műanyagflakonban, a házi készítésű újságtartóban volt egy bénán összehajtogatott papír. Angela megijedt. Senki nem tud ide bejönni, hiszen ez már a kapun belül van, csak neki van ide kulcsa. Csak arra használja, hogyha be kell fizetni egy-két csekket, oda teszi. Tehát kivette a levelet. Berakta a szatyorba, kinyitotta az ajtót. Kipakolt a hűtőbe, sietett, hogy elolvashassa a levelet. Leült az ablak melletti kanapéba, és hihajtogatta a papírt, amit kidülledt szemekkel és legörbült szájjal olvasott. Ez állt benne:

"Itt állok az ajtód előtt. Megvártalak, hogy hazagyere.

Most vagy kinyitod az ajtót, vagy bemegyek és úgy

öllek meg. Tessék választhatsz."

Angela óvatosan kinézett az abalkon, és meglátta, hogy ott áll valaki. Egy olyan valaki, aki egy szörnyű múltat tud okozni az embernek. Ahogyan Angelának is.

Majd legurult szépen lassan a kanapéról, és szaladt a hátsó ajtóhoz. Kinézett, hogy nincs -e ott. Hogy nem várja-e ott már. De nem volt ott senki. Fogta a telefonját, a kulcsát is. Halkan kilépett. Bezárta az ajtót. És futott. Rohant. Szaladt. Loholt. Lélegezni is alig tudott. Olyan helyre ment, ahol sok ember van. Felszállt a buszra, minél gyorsabban eltávolodjon a házától. Legjobb barátnőjéhez ment, úgy érezte, ott biztonságban lesz. Csegetett, és kisvártatva ki is nyílt az ajtó. Egy fiatal hosszú, egyenes barna hajú lány nézett az ajtóban lévő Angelára. Meglepetten figyelte Angelát.

- Szia...Ööh...most mi van? -kérdezte Angela.

- Úgy tudtam, meghaltál...-szipogott barátnője.

- Hogy mi? Miről beszélsz Carly?

- Felhívott egy férfi, és azt mondta, egy tűzvészben meghaltál...-sírt már Carly. Megölelte Angelát, hogy csillapítsa sírását, és örült, hogy él Angela.

- Hogy mi? -ismételte szövegét Angela.

- Igen... jól hallottad.

Carly mindent elmondott, hogynemsokára lenne a temetés...

- És hogy az összes ismerősödnek elmondta. A szüleid is meglepődtek, és át is jöttek hozzám...

Meg is beszélték, hogy Angela Carlynál marad, ameddig szükséges. Másnap úgy döntöttek, megnézik, mi történt a házban. Hogy ott van -e még az az ember, akit Carlynak még meg se említett. Mivel barátnőjének volt autója, azzal mentek el. Mikor az utcába értek, mindkettőjük szeme szinte kifolyt, hogy meglátták, a ház fel lett gyújtva. A férfi ott állt. Kezében kés volt. Szaladt a kocsi után.

Vajon mi lesz a lányok sorsa? Kiderül hamarosan.