Ivi a köntösében odarohant az előtérbe, és meglátta régi barátját, Fessiát.

- Szia Fessia. Halálra ijersztettél...-mondta Ivi.

- Szia Barátnőm. Bocsi...csak jönnöd kell a világodba. Folytatni a küldetést nem tudod, mert megtámadta a birodalmadat az ellenség. Siess! -sürgette Fessia.

- Jó...de mi lesz apával? -kérdezte Ivi.

- Meg fogja érteni, hogy elmész. A kapura raktam egy cetlit. Ne aggódj, gyere már! -hevesen Fessia.

Ivi hát gyorsan beszaladt a kastélyba, még annál is gyorsabban átöltözött, és rohant vissza. Fessia megidézett egy forgó szerű virágot, majd amikor megállt, kapuvá változott. Fessia kinyitotta azt, és átmentek Ivi birodalmába.

- Gyere, itt az ösvényen túl átvághatunk, ott lesz egy patak, és a birodalmat védő fal.

- Mondd el addig a tervet, lécci Fessia.

- Rendben. Amint eljutottunk a falhoz, a tőz, víz, levegő, föld elemével a különleges varázslatot kell előidézned, és amerre akarsz menni, készül egy mások számára láthatatlan alagút, csak mi látjuk, hogy ők ott vannak. Így bejuthatunk a várba, és az ott lévő követ is. Ha ők szerzik meg, nekünk végünk van.

- Miért? -kérdezte Ivi.

- Mert aki először hozzáér ahhoz a kőhöz, ami lebeg, kívül föld, bejjebb tűz, legbelül víz alkotja, az lesz örökre ennek a földdarabkának az uralkodója. És ha kapcsolatba tusz állni a természettel, akkor megkérheted a fákat, hogy keljenek életre, és harcoljanak a pionbitákkal.

- Hű...hát.......ez a nevük?

- Igen így hívják őket. Pionbiták.

- Sima emberek? -kérdezte Ivi.

- Nem. Csak egyféle erejük van. Nekik a tűz. Van még pár víz, föld, levegő erejű harcosok, más-más világból. Na induljunk, már mindent elmondtam.

- Oké. -helyeselt Iviana.

Mikor átvágtak a folyón is, és elértek a kapuhoz, Ivi megidézte az alagutat, és siettek föl a lépcsőn. Ivi hirtelen meglátta, hogy egy pionbita éppen a kristály felé nyúlt, amikor Fessia elgáncsolta őt. Ivi visszanézett rá, de ő csak annyit mondott: ''Siess, ne néz vi...''

Gyorsan visszafordult, és hozzáért a kőhöz. Az összes pionbita eltűnt, száműzette őket a földjükre. Minden szépen visszaállt, újra fényesen világított a nap, és kedvesen csobogott a patak is. De Fessia a földön hevert. Fél teste a lépcsőn,  a másik az emelet egyik részén. A nyakán egy égésfolt, olyan volt mint egy vágás. Iviana könnyes szemekkel sikoltozott, és odarohant hozzá. Pulzusa nem volt. Iviana csak arra gondolt:

Már megint elveszít egy embert, akit szeretett. A földön heverve sírt...

...

...

...

...

...

...

...

...

...

...

...

...

...

...

...

Órákkal később Fessia rekedten próbált beszélni, nyitogatta szemeit. NEM HALT MEG!!!

Iviana sikongani kezdett. Őrjöngött örömében, de csak egy bökkenő volt: Fessia néma lett. Mivel a hangszálához ért a tűzvágás, néma lett ÖRÖKRE.

- Nem tudsz beszélni? Legalább élsz! Azt hittem meghaltál! -kiáltotta Iviana.

Fessia válszul átölelte hűséges, hősies barátját. De Fessia felsikoltott hihetetlen magas frekvenciájú hanggal.

...................................................................................................................................................................................................................................

Vajon mi lesz vele? Fessia meghal valóban, elmegy a hangja, vagy mi az ördög? Kiderül hamaroasan.