Tehát Ivi csak csodálkozott. Nem értette, ki lehetett.
Tom: Na...szerinted ki lehetett ez?
Ivi: Nem tudom...még el sem olvastam.
Szóval leült a fotelba, kényelembe helyezte magát, majd felbontotta a borítékot. Kiszedte belőle a levelet, egyből olvasni kezdte:
Kedves Ivi!
Aramtusz bácsi vagyok, remélem emlékszel még azért rám...nagyon fonto közölni valóm van: Remélem, hogy nagyon boldog leszel a leendő férjed mellett. Tudd, hogy én mindig itt leszek Neked, és bármikor, amikor gondolsz rám, meghallom. Így tudunk kommunikálni. Kérlek légy nagyon boldog! És remélem, hogy tetszik a kis dalmata.
Szeretettel: Armatusz bácsikád
Tom kíváncsiskodva lépett a fotel mögé, kezét menyasszonya vállára téve szólt hozzá így:
- Na...ki írt?
- Armatusz bácsi.
Tom nem szólt semmit. Ivi visszahajtogatta a levelet, majd bement a hálószobába. Ott az éjjeliszekrény egyik fiókját kihúzta, s egy kis kosárba tette a borítékot a többi közé.
Amikor kijött a hálóból, Tom állt a nappali közepén, majd Ivihez ment, s átölelte.
Tom: Jaj, annyira hiányzik, ugye?
Ivi: Igen...-s szeméből egy kis könnycsepp csordult ki. Nem akartam sírni...én..én...
Tom: Ivi. Hajtsd le a fejed a vállamra, ne aggódj, én itt vagyok, sírd ki magad. -azzal a kezét óvatosan avi tarkójára tette, s a vállára hajtotta Ivi fejét.
Ivi: Köszönöm...
Szürkület volt. A madarak elbújtak ezen az estén. Nagyon felhős volt az ég, és hideg volt kint, nagyon. Kb 10 fok, így augusztus elején.
Este 8 óra...Tom és Ivi a nappaliban feküdtek. Filmet néztek. Tom még ébren volt, de leendő felesége karjaiban aludt már.
Óvatosan felállt a kanapéról, s ölben vitte be szerelmét a hálószobába, és az ágyra fektette le.
Ivi: Ó...hogy kerültem ide...?
Tom: Itt vagyok szívem, ne aggódj, behoztalak, már aludtál...felébresztettelek?
Ivi: Dehogy is. Csak magamtól ébredtem fel...
Könnyes és piros szemekkel nézett Ivi szerelmére, aki átkarolta, majd finoman megcsókolta.
Ivi: Szeretlek!
Tom: Én is drágám...ne beszélj...-mosolyodott el, majd tovább csókolóztak.
Az eső eleredt, majd 5 perc múlva el is állt. A felhők eloszlottak, s elkezdett pirkadni. Az ég felül rózsaszín lett, középen élénk narancssárga, legalul lila és kék. A szél műve ez. A nap a horizonton megjelent, s égre feljebb került. De még csak hajnal. A fák feketék, az ágak is sötétek.
Reggel egymás karjaiban ébredtek. Szerelmesen néztek egymás szemébe. Mégis...ez a reggel nagyon hideg volt, és szeles. Az ég hiába volt felhőtlen, a napot mégis mintha egy szürkés fátyol takarná el.
Tom felkelt az ágyból, és elcsoszogott a koynháig.
Ott reggelit készített forró teával. Egy tálcán vitte be menyasszonyához, aki jól be volt takarózva.
Tom: Parancsolj egyetlenem.
Ivi: Ó..nem kellett volna...de köszönöm. -egy finom mosollyal fejezte ki köszönetét.
Tom: Bekapcsolom a padlófűtést, és a rendes fűtést is.
Ivi: Rendben.
A kis dalmata is felébredt. Nagy nehezen felmászott az ágyra, s megnyalogatta Ivi arcát.
Ivi: Jó reggelt Asme.
A kutya vicsorgott.
Ivi: Mi a baj? A neved? Nem is Asme lesz a neved...mi lenne, ha Boldogság lenne a neved?
Hm...az túl hosszú...rövidítve legyen az hogy...Bold.
Még mindig nem tetszett neki.
Ivi: Boldy? :)
Már nem vicsorgott, sőt ugrált a kis kutya.
Ivi: A kis Boldy. Jó fiú vagy kis kutyám.
AJÁNLOM AZ OLDALT
