Újra a rendes kerékvágásban

A kínos percek után érkező meghitt pillanatok azért mégis csak jobbak voltak...

Aztán a finom vacsora után azonnal csend lett a házban. Mind a ketten ágynak dőltek, hulla fáradtak voltak már, főleg Bridgit, a sok séta, keresgélés után. PerszeAlice sem panaszkodhat, a betegség mindenkiből csak fáradtságot hoz ki.

A másnap reggel ígérkezőbbnek tűnt, sőt, Alice számára mindenképpen az volt, miután a kifőzött tea és palacsinta illatára ébredt fel.

- Na tessék... én vétkeztem, de ő akar kiengesztelni. Imádom! - gondolta mosolyogva.

Nehézkesen ült fel, és dőlt neki az ágytámlának. Óvatosan, de egy gyors mozdulattal húzta le magáról a pihe-puha, illatos, a lázas testétől meleg takarót, és mosolyogva hallotta meg a halk puffanást.

Még mielőtt a parkettára lépett volna, a sötétben megkereste a lábujjaival a papucsát, és gyorsan beledugta lábfejét, amint megtalálta. Leakaszotta a köntösét a szék támlájáról, és magára húzta. Felhúzta félig a redőnyt, de a fény bántotta a szemét, ezért úgy hagyta. A behajtott ajtót kitámasztotta, hogy kiszellőzzön a beteg, párás levegő.

Kicsoszogott a konyhába egy bal kanyarral, és még nagobb fény fogadta őt, mintha reflektor lenne a színpadon.

- Jó reggelt - jegyezte meg halkan hunyorogva.

- Á, szia kicsim! - felelte Bridgit. - Csak nem ébresztettelek fel?

- Dehogy.

- Ülj le, mindjárt készen vagyok.

- Köszönöm - mondta meleg hangon Alice, küszködve a hangszálaival, mert nem akart rekedten köszönetet mondani.

Válaszként édesanyja büszkén mosolygott vissza rá, és közben elé tette a tányér palacsintát, és a teát. Az asztalon körülötte mindenféle feltét volt: méz, banán, fahéj, eper, tejszínhab, csokiöntet, vanilliakrém, és minden egyéb a lekvár és a pocukor mellett.

Alice ekkor a menyországban érezte magát, hiszen minden újra a rendes kerékvágásban tűnt - talán egy rövid időre...