Kinyitottam a szemem. Ujjaim a hideg fémcsövet fonták körbe. A minket védő üvegkabinból belátta egész Londont.  Ujjaim a hideg fémcsövet fonták körbe. A minket védő üvegkabinból beláttam egész Londont! A Temze minden csapkodó hullámára vetült egy sávban a lemenő nap bíborvörösben és narancssárgában játszó tükre. Az épületek ablakaira verődött napfénytől szikrázott, ragyogott a város. Láttam a hidakon az aprónak tűnő buszokat, taxikat, autókat áthaladni. Az emberek hangyáknak tűntek, és egyre inkább alig látszottak, ahogy magasabbra emelkedtünk.

A látvány annyira rabul ejtett, hogy csak idővel ébredtem fel a katarzisból; feloszlott apránként, mint a köd, és végre hátra tudtam fordulni, hogy megcsókolhassam őt. A szavak feleslegesnek tűntek, inkább átkulcsoltam ujjaimat a dereka mögött, szorosan odasimultam hozzá, illatát mélyen magamba szívtam, aztán lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam. Olyan boldog voltam! Mintha egy olyan álomban lennék, amit mindig is álmodtam: kettesben vele a London Eye-on, a hatalmas óriáskeréken.

- Hogy tetszik? – kérdezte, s megfogta a kezem.

- Gyönyörű! Sőt, nem is találok szavakat.

- Én igen – mondta bizsergetően mély hangján, vett egy nagy levegőt, hogy kihangsúlyozza mondanivalóját. – Szeretlek Molly.

Újra odasimítottam a fejem a mellkasára, s hevesen lüktető szíve dobbanásaitól teljesen megnyugodtam. Aztán megfordultam, hogy lássam azt, amiért valóban jöttünk: egész Londont. Észre sem vettem, de már visszafelé ereszkedtünk. A kabin 135 méterről kb. 110-ig ereszkedett. De amíg még magasan voltunk, élveztem a látványt.

***

Kiléptünk a kabinból, és kimentünk a főútra, hogy taxit foghassunk. Kéz a kézben sétáltunk a naplemente utolsó sugaraiban fürödve. Egy ideig ácsorogtunk a járdán, amikor végre megjelent egy fekete taxi.

- A Baker Street 221/B-hez – szólt be az autóba Sherlock.

- Szálljanak be.

Az út nem tartott sokáig. Mi csak vigyorogtunk egymásra egész idő alatt, ő pedig már tervezte az este további részét –gondolom. Az emberek még mindig zsongtak az utcákon. Siettek haza a családjukhoz, barátjukhoz, hogy végre a nehéz szombat után pihenhessenek. Mire a Baker Streetre értünk, már eltűnt végleg a nap, s felváltotta azt a hold és szürkülete. Sherlock előreadta az aprót, és mint a rakéta, kirobbantunk az autóból, ami aztán szépen elkanyarodott. Belenyúlt jobb kabátzsebébe, hogy elővegye a kulcscsomót.

- Áh! – mordult fel, aztán rám pillantott. – Segítenél? – azzal oldalra fordult, hogy hozzáférhessek a zsebhez. Finoman belenyúltam, és pillanatok alatt kiszedtem a kulcsokat. Rosszallóan rázta a fejét, aztán elnevette magát és a zárban kétszer elfordította a megfelelő kulcsot.

Miután kinyílt az ajtó, fellépcsőztünk. Bejutottunk a lakásba, én pedig levettem a farmermellényemet, és felakasztottam az ajtóra felszegecselt akasztóra. Kibújtam a cipőmből, és letettem a táskámat a nappaliba. Kinéztem az ablakon. Pár perc alatt teljesen

- Azonnal jövök – szóltam, és beszaladtam a fürdőszobába a táskámat még útközben megragadva. Nekiestem a nadrágomnak. Átvettem egy kényelmesebbre. A táskámba dobtam még indulás előtt egy fekete cicanacit, abba bújtam bele. A hajamat átfésültem, és oldalt választottam el. A sminkemet is feldobtam egy kis csillámmal. Nem szerettem volna megváratni őt, ezért még hármat fújtam a parfümömből, és már indultam is. Lassan nyitottam ki az ajtót. Kinéztem óvatosan. Ő éppen a konyhában foglalatoskodott. Lábujjhegyen átszaladtam a szemközti hálóba, letettem a táskámat a szekrényére, aztán az ágy felé tartottam. Törökülésbe ültem, és kivettem a pulcsim zsebéből a telefonomat. A középső gomb villogott, ami azt jelenti, hogy SMS-t kaptam.

- Ilyenkor ki írhat SMS-t? – gondoltam. Kíváncsian oldottam fel a kódot. A kijelző fenti sávjában ott volt a kis boríték. Lehúztam, és már olvastam is. A barátnőmtől jött.

Molly! Mik történnek veled mostanság? Alig hallok felőled. Lécci hívj, amint tudsz. Anne

Még a gimiben lettünk a legjobb barátnők, azóta kissé elhomályosodott a kapcsolatunk. Írországba költözött a szüleivel, és azóta nem tudunk gyakran találkozni. Anne egy igazi angyal. Pár éve szekrénye felét eladományozta szegényeknek. Azóta igazán felnézek rá. Mindig is adakozó szellemű volt, jótékony és jószívű. Mára pszichológus egy középiskolában. Nagyon szereti a munkáját, semmi pénzért nem mondana fel.

- Holnap felhívom – pörgött át az agyamon, aztán leraktam a mobilt az éjjeliszekrényre. Végiggondoltam, hogy éppen Sherlock ágyán ülök, és hogy a barátnője vagyok. Több nem is kellett.

Pár perc múlva megjelent a küszöbön szürke pólóban és egy rövidnadrágban. Leült velem szembe az ágyra, és megfogta a kezem.

- Na, mit ügyködtél odakint?

- Majd meglátod – sejtelmesen elmosolyodott, aztán az arcomat fürkészte. – Ugye tudod, hogy a smink számodra felesleges?

- Höh. Na persze – sóhajtottam egyet. – Sajnos szükséges.

- Az arcod e nélkül a sok vacak nélkül is gyönyörű. Természetes szépség vagy, törődj bele. Tedd félre a büszkeségedet és valld be. Szép vagy.

- Ugyan, Sherlock…

Közel hajolt, hogy megcsókoljon. Karomat átdobtam a vállán. Felemelkedtem, hogy az ölébe üljek, hogy még kényelmesebb legyen, mert ez egy elég kényelmetlen póz volt.

- Feküdj hasra – utasította a fülembe súgva.

Engedelmeskedtem neki, ő a combomra ült, és elkezdte masszírozni a hátamat. A lapockámat, a gerincem mellett is, és a derekamat is átnyomkodta. Hihetetlenül érzékien csinálta. Alapjába véve szeretem, ha masszíroznak, de ennek tetejében még Ő csinálja! Hát igen. Igazán tudta, mivel nyűgözzön le. Annyira nyugodt állapotba kerültem, hogy észre se vettem, de elszenderedtem. Ez volt az utolsó emlékem a masszírozásról. A dolgok elcsendesültek körülöttünk, a világ békésebbé vált. A szoba kellemes melegsége átölelt, és teljesen elfedett. Testem teljesen az ágyba süppedt, mintha elnyelt volna a matrac. Az ágynemű átvette Sherlock illatát. Bőre pont ugyanilyen kellemes és édes illatú volt. Tökéletesen az Ámorba vesztem. Teljesen.

előző rész>>

következő rész>>