Mikor izgatottan beléptek Lestrade irodájába, szörnyen meglepődtek. A bútorok nem a helyükön voltak, össze-vissza a kis irodában, s rengeteg dobozkupac töltötte ki a maradék helyet. Sherlock nem tudott megszólalni, nem is fogta fel, mi ez az egész, de John, ahogy megpillantotta a felügyelő fejét az egyik doboz mögül, azonnal odaszólt.

- Maga mit művel?

- Á, itt is vannak? – kérdezte, és felegyenesedett. Felnyögött egyet, és tenyerét a derekára kapta. – Megvisel ez a pakolászás.

- Ne jó, de mégis mi folyik itt?

- Átalakítás. Dr. Watson, már lassan tíz éve nézem ugyanazt a falat, és ugyanolyan unalmasnak tartom még most is. Ekkor adta Anderson azt a nagyszerű ötletet, hogy át lehetne festeni az irodát, és a bútorokat is át lehetne rendezni, meg jöhetne néhány új is – túrt bele őszülő hajkoronájába, majd elcsendesült.

- Milyen leleményes – gúnyolódott Sherlock, aztán átlépett egy földön heverő fiók felett. – Van valami új?

- Azt hiszem, igen – egyensúlyozva lépkedett a dobozok és mindenféle holmi között, elérve az íróasztalához. Kinyitotta a második fiókot, előszedett egy nagy mappát, és fellapozta a megfelelő helyen. Tekintetével böngészte a sorokat, aztán vett egy nagy levegőt.

A nyomozó lélegzetvisszafojtva figyelte a férfit, aki neki is vágott a mondanivalójának.

- Eléggé durva eset történt pont tegnap este. Ez a legfrissebb – kezdte, majd belenézett a halott aktájába. – Az áldozat Janisse Lieberg.

- Német – mormolta magában Sherlock, s ez már elég volt ahhoz, hogy elgondolkodjon, vajon miért is halt meg egy német nő Angliában, a fővároshoz közel.

- Tessék? – kérdezett vissza a felügyelő, aztán valahogyan eszébe jutott, mit is hallott, és egyből reagált. – Brit. Félig. Apja, Eduard Lieberg Hannoverben született, ott, ahol később a lánya is.

- És hogy lett brit felesége? Hogy került ide? – kérdezte türelmetlenül Sherlock.

- Lieberg katona volt, aztán Walesbe telepítették több társával együtt. Itt ismerte meg feleségét, Alesha Kinsey-t.  Néhány évvel később született meg közös lányuk, Janisse, aki tegnap este, huszonhat évesen ölték meg.

Sherlock hallgatása arra késztette Lestrade-ot, hogy beszámoljon a tegnapi gyilkosságról.

- Rendkívül furcsa módón ölték meg, alaposan megtervezett módon. Napja egészét tulajdonképpen az autójában töltötte, nagyon ritkán állt meg. Arra a néhány percre, amíg parkolt a kocsi, valaki három bombát tett a kocsi csomagtartójába úgy, hogy az sértetlen maradt. A támadónak pontosan tudnia kellett, hogy mikor, hol és mennyi időre hagyja el az autót.

Míg ezt végigmondta, Sherlock mélyen elgondolkodott magában, s minden szót próbált az emlékezetébe égetni.

- Felrobbant abban a pillanatban, amikor kinyitotta az ajtót. De nem halt bele a robbanásba.

Ezzel a mondattal mindkettejüket összezavarta, aztán folytatta.

- Valószínűleg tudta, hogy szándékosan akarták megölni, és lehetséges, hogy ismerte a támadót. Elfutott, és két utcával arrébb találtuk meg szétégve, súlyos mély sebbel a fején.

- Gépfegyver?

- Nem. Nem találtunk golyót. Nagyon durva fegyver végzett vele, de még kutatjuk, hogy mi lehetett az.

- Rendben. Ennyit tudunk? – kérdezte Sherlock, és kezdte összegombolni kabátját.

- Igen.

- Akkor majd jelentkezem – intett, és már kint is volt a folyosón, oldalán Johnnal. Kiléptek az utcára, és a St. Bartholomew’s Hospital felé tartottak.

előző rész>>

következő rész>>