Esteledni kezdett. A nap egyre lejjebb ereszkedett, Londont lassan az este s�t�tj�be tasz�tva. A Baker Streeten meg�llt egy taxi. Egy csinos, finom von�s�, sz�ke n� pattant ki bel�le. A sz�l belekapott r�vid hajsz�laiba. Egyenesen a s�t�t faajt� fel� ment, amin a „221B” fel�rat csillogott. L�pett kett�t a k�l�pcs�n, s amikor kopogtatott volna, a neh�z ajt� kiny�lt �s egy kedves, mosolyg�s arc n�zett vissza r�.

- Miss Morstan, j�jj�n be, k�rem – sz�l�totta meg a f�rfi.

- Mary – pislogott a n�, azt�n melegen mosolygott a doktorra �s bel�pett az ajt�n, ami azt�n visszacsuk�dott ut�nuk.

Odaf�nt k�t cs�sze tea g�z�lg�tt a kis, feh�r te�skanna �s a t�ny�r cukor mellett. Fell�pcs�ztek a lak�sba, csendben, sz� n�lk�l.

- Adja a kab�tj�t… Mary.

A n� gyorsan kib�jt a fekete v�szonkab�tj�b�l �s a sz�nes selyems�lj�b�l, amit a kab�t ujj�ba t�rt, �gy ny�jtotta oda a f�rfinak, aki f�lakasztotta azt. Csinos, feh�r bl�zt viselt, �s egy hossz�, egyenes szab�s� fekete v�szonnadr�got viselt.

- Kellemes lak�s, Dr. Watson – jegyezte meg Mary Morstan.

- John – mosolyogta az orvos –, sz�l�tson Johnnak. �, �lj�n le, k�rem.

M�g John felkapta az �r�asztalr�l a st�cot, a szimpatikus n� helyet foglalt Sherlock fotelj�ben, �s elvette a hozz� k�zelebb elhelyezett cs�sz�t. A f�rfi azt�n csatlakozott, �tlapozta a mapp�t, �s el�h�zott egy feh�r lapot. Felfirkantotta a n� nev�t a pontozott sorra, azt�n egyel lejjebb pillantott. Sz�let�si �v.

- �hm, a sz�let�si, vagyis a…

- Ezerkilencsz�znyolcvanegy. �prilis tizenhat. London

A doktor be�rta a d�tumot, azt�n felpillantott.

- V�gzetts�ge?

- Orvosi egyetem. Oxford – tette hozz� b�szk�n Mary.

John elismer�en b�lintott.

- �rhattam volna �n�letrajzot is, nem �rtem, mi�rt nem azt k�rte – a n� frusztr�ltnak t�nt.

- Ugyan, Mary, nincs sz�ks�g r�. A v�gzetts�ge is rengeteget mond �nr�l. A kezei – pillantott a n� sima, puha k�zfej�re -, el�rulnak mindent, ahogyan a szeme �s az arcvon�sai.

Rengeteget tanultam Sherlockt�l.

- Igen? – k�rdezte Miss Morstan felvonva a szem�ld�k�t, azt�n sz�gyenl�sen lehajtotta a fej�t. Elpirult.

- Dolgozott m�r valahol?

- T�bb k�rh�zban is. Londonban a…

- �rtem. Milyen beosztotts�ga volt a legmagasabb? – mosolygott kedvesen John.

- N�v�rk�nt dolgoztam mindenhol. El�sz�r asszisztens voltam.

- Akkor �dv�zl�m az �j asszisztensemet.

- H�. Ez nagyszer�! El sem hiszem, hogy v�re megint van munk�m! – �mult a n�, azt�n megk�nnyebb�lten s�hajtott.

- Ha m�r munkat�rsak vagyunk, szeretn�m megismerni egy kicsit jobban mag�t. Mes�ljen egy kicsit.

- Nos, tudja, John, London a sz�vemhez n�tt. Itt sz�lettem, itt j�rtam �ltal�nos iskol�ba, szakk�z�piskol�ba �s egyetemre is. Eddig csak itt dolgoztam, �s most, f�l �v ut�n v�gre megint dolgozhatok.

- F�l �v? – Lep�d�tt meg John, azt�n belekortyolt a te�j�ba.

- Igen. V�ltanom kellett. De f�l �vig nem tal�ltam munk�t.

- �s ha szabad megk�rdeznem, mi�rt j�tt el onnan?

- Mert el�rte egy kisebb v�ls�g a k�rh�zat, �s engem is. A fizet�sem a fel�re cs�kkent, b�r soha nem is volt olyan sok...

- �s ez id� alatt munka n�lk�l maradt?

- Egy karitat�v szervezetn�l dolgoztam, de nem a p�nz miatt, hiszen alig kaptam sz�z fontot havonta. – L�tta, hogy Watson �rtetlen�l n�z r�, azt�n mosolyogva b�lintott. – A b�ty�mn�l laktam. Az alb�rletnek annyi volt, nem volt hol �lnem. N�la egy kis id�re maradhattam, �s most, hogy ism�t van munk�m, �r�l�k, hogy nem leszek a terh�re.

John egyet�rt�en b�lintott �s l�tv�n, hogy �res Miss Morstan cs�sz�je, finoman el�red�lt �s megemelte a te�skann�t.

- Mary, k�r m�g egy kis te�t?

- K�sz�n�m. – Azzal �j f�n�ke fel� tartotta a kis, feh�r cs�sz�j�t.

el�z� r�sz>>

k�vetkez� r�sz>>