A nyomozó lélegzete elakadt, kellett neki egy kis idő, hogy még jobban felspannolja magát. Mikor már minden sejtjével az új, lehetséges ügyre koncentrált, vett egy nagy levegőt. Az imént hallottak üvöltöttek a hallójárataiban. Mindent megvizsgált az értelmezés másik oldaláról, a telefonáló, illetve a két halott szempontjából.

     A hírekre gondolt aztán. Semmilyen sajtótermék nem villant föl az agyában, ami esetleg csak egy mondatnyira is, de kitért erről a témáról, a Pireneusokról. Semmi.  Sóhajtott egyet, aztán Johnra pillantott, aki türelmetlenül várta a fejleményeket.

- Mr. Walksford, hallgasson ide. Én kideríthetem, hogy mi történt velük, de ehhez mindenképpen el kell mesélnie mindent, amit tud.

Ekkor a fiú elkezdett morfondírozni, hogy hogyan kezdhetné, de Sherlock megelőzte őt.

- Személyesen. Jöjjön Westminsterbe, a Baker Street 221B-be. Örülnék, ha mindent megbeszélhetnénk – felelte gyorsan, hiszen az agya már égett a vágytól, hogy újra dolgozhasson, mint egy gép -, ma délben?

- Öhm, nos… rendben. Igyekszem, Mr. Holmes, és köszönöm.

Azzal letette. Sherlocknak már nem volt ideje válaszolni, nem is biztos, hogy érdekelni fogja-e az ügy, vagy, hogy fog-e tudni segíteni egyáltalán. A doktor már izgatottan várta a híreket. Kiegyenesítette a hátát és fölpillantott a férfira, aki éppen nagyon belemerülhetett a gondolkodásba.

- Sherlock.

Semmi válasz. Mintha nem is lenne ott John, a nyomozó szempillája sem rebbent meg.

- Sherlock – ismételte kicsit hangosabban és türelmetlenül.

Még mindig semmi. Aztán John egy óriásit üvöltött, talán még a két lakással arrébb lakók is meghallották. Sherlock meghőkölve lépett hátrébb egyet. Megilletődve pillantott Johnra, aki még fújt egyet, és végleg elszállt a pillanatnyi dühe.

- Nos?

- Egy fiú, Lance Walksford telefonált. A nagybátyja és annak barátja gyilkosság áldozatai voltak.

A doktor felvonta a szemöldökét, aztán megpróbálta elképzelni a szituációt.

- Ennyit tudunk? És ez keltette fel az érdeklődésedet?

- Azt hiszem, már ennyi is elég volt. Az a szó, hogy „Pireneusok”, mit mond neked?

- Öhm, hegység… hideg, fák…

- Nagyszerű – szakította félbe. -  Egy ilyen helyen való halál már magában is hátborzongatóan izgalmasnak ígérkezik.

- Nem azt mondtad, hogy meggyilkolták őket?

- Száz százalék, hogy így történt, John. Gondold végig! Két turista, hegymászó… két barát elmegy a hegyekbe, aztán egy hónap után megtalálják a holttestüket. Egy alaposan megtervezett gyilkosság ez, kérem szépen.

John Watson még mindig értetlenül hallgatta Sherlock furcsa monológját.

- Hjaj, hát még mindig nem érted? – A doktor megingatta a fejét. Sherlock rosszallóan nézett rá, aztán sóhajtott egyet, majd folytatta. – Ahogy említettem, két turista. Spanyolországot és Franciaországot elválasztó hegylánc titokzatos és rejtélyes részein menetelnek. Ám egy hónapig sehol sem találják őket. Mit gondol, John? Ha hegyet mászni megy, mennyi időre tervezi azt, úgy nagyjából?

- Két-három hét, maximum.

- Igen, nagyjából. Ám még egy hónapig ott vannak. Nem találják. De váratlanul előkerülnek, vagy mi?

- Azt mondod, hogy valaki megölte őket, egy hónapot vár, aztán látható helyre viszi a holttesteket, az egy hónapja már rothadásnak indult emberi maradványokat, hogy megtalálja a rendőrség?

- Valószínű, igen – bólogatott egyetértően -, de már egyvalamit biztosan tudunk a gyilkosról. Brutális.

Johnt ennek a szónak a hallatán elfogta a borzongás. Nem szerette azokat az ügyeket, amikről a blogjában úgy kellett írnia a kategória megnevezésénél, hogy brutális. Ezt az egyet utálta. Na meg a határátlépést, csak a nyomozás miatt.

     Egy rövid, mindössze ötperces csönd vette kezdetét. Mind a ketten visszaültek a helyükre, és alaposan végiggondolták a lehetőségeiket. Sherlock már bejutott az „agy-palotájába”, sikeresen fölmérve a helyzetet, és már minden érvet kizárt, hogy miért ne látogassák meg a gyönyörű hegyvonulatot. A hangulatot már csak az fokozta, hogy az ügyfél, Lance Walksford hamarosan újdonságokkal állít be a 221/B-be.

Aztán, megtörve a csendet, Sherlock mély hangja zendült a kis szobában.

- John, azt hiszem, megyünk a Pireneusokhoz.

vissza a második fejezethez

tovább a negyedik fejezethez