A dolgok rendkívül bonyolultak voltak azon a bizonyos napon, amikor az emberek azt hitték, a híres nyomozó, a nagy Sherlock Holmes halott. A dolgok szépen sorban történtek, az alaposan kigondolt tervet párhuzamosan Sherlock és Jim Moriarty is követte. Csakhogy ez a két nagy elme átvágta egymást. Hogy ki nyert többet… egyelőre nem tudni.

     Néhány évvel ezelőtt Moriartynak Skóciába kellett utaznia egy konferencia miatt. Míg a mini limuzin hátsó ülésén figyelte a sötétben elhaladó fák árnyékait, meghallott egy fegyverdördülést. Megkérte a sofőrt, hogy álljon meg, mert meg kell néznie valamit. Kipattant, és egyenesen a házba lépett, ahonnan hallotta a hangot. Ám csapdájába esett egy okos embernek, aki bámulatos módon gyilkolt, csalt, lopott és bűnözött.  Ez az ember, Sebastian Moran egyből szimpatikus lett számára, úgy döntött, magával viszi a konferenciára, felkarolva őt. Sejtette, hogy nagy haszna lesz még. Ez a férfi amióta ismerte Moriartyt, azóta nagyra tartja őt, és mindig hálás lesz neki, hogy ilyen jól él, és könnyedén megszerezheti bármit, amit csak akar.

Moran egyébként nagyszerű mesterlövész, orvosi egyetemen végzett, ért a kémiához és művészien maszkírozza el akár a saját arcát. A hangelváltoztatásról már nem is beszélve. Egy évvel később összetűzésbe került Sherlock Holmesszal, bár a nyomozó sohasem látta őt szemtől szemben. Az alatt a hosszú idő alatt, amíg Moriarty unatkozott, kiagyalt egy alapos tervet, amiben több lehetőségre is számolt. Jó néhány emberét beszervezte, köztük Morant is, akinek volt a legnagyobb szerepe: el kellett játszania Moriartyt a tetőn, és rávenni Sherlockot, hogy öngyilkos legyen. A terv kieszelője néhány házzal arrébb figyelte az eseményeket, és mindent a markában tartott mindaddig, amíg észre nem vette a lent készülődő dolgokat. Sherlock is felkészült. Megtalálta a kiskaput és pimaszul ki is használta. Ám Moriartynak el kellett tűnnie. Meg kellett halnia. Ezután következett a műhalál, ami sikeresen lejátszódott Moran által, ráadásul Sherlock semmit sem vett észre belőle. Ezt az egyet sikerült aznap Moriartynak elérnie.

A nyomozó terve is haladt. Levetette magát a tetőről, otthagyva Morant, akihez néhány pillanat múlva néhány feketeruhás ember érkezett egy hullát vonszolva, akit Moriartynak öltöztettek be és Moriarty-maszkot viselt. Moran ezzel távozott is Londonból az emberekkel és a főnökkel együtt. Visszarepültek Skóciába, a főhadiszállásra.  Miután az utcában szintén egy terv végrehajtásán küszködtek az emberek, Sherlock Mollyval fölvonult a tetőre, hogy beöltöztessék „Moriarty” testét Sherlocknak. Így a „Te én vagyok” mondat furcsán ironikussá vált.

     Jim Moriarty emberei, a „Halott katonák” folyton Londonban tartózkodtak, Watsonékat és Sherlockot figyelték. Az egyik ember a csapatból, egy bizonyon Andrew Badfield, az egyik mesterlövész egy különleges feladatot kapott: Molly Hooper megfigyelése után el kellett érnie, hogy minél jobban a közelébe férkőzzön. Ez a bizonyos Andrew korábban is kapott már fontosabb feladatot, ő volt a gyerekrabló, aki az Addlestone-ba vitte a két kisgyereket.

     Aztán, amikor már elég információt megtudott Mollyról és természetesen Sherlockról is, elérte, hogy felbontsák az eljegyzést, illetve már nem tudta elviselni őt. A direkt Sherlockhoz hasonlító Tomnak kiadott férfi ekkor távozott a mit sem sejtő Molly Hooper életéből.

Mindeközben a „Pók” egy idős, család nélküli farmert megölt és átvette a helyét. A hatalmas és elhagyatott területnél nem is találhatott volna jobb helyszínt erre a két és fél évre. Az információk természetesen folyton jutottak el hozzá, tudott minden részletet Andrew, azaz Tom jóvoltából, Magnussen megöléséről is. Ám mikor kiderül, hogy Sherlock el fog repülni jó messze Angliától, azonnal cselekednie kellett. Leemelt a polcról egy régi CD-t és behelyezte a laptopjába. Beírt néhány kódot a felugró ablakokba, aztán a képernyőn elindult a végeszakadhatatlan felvétel, amit egész Anglia látott.

***

Napjainkban.

A derűs égen egyszerre újra megjelent egy fehér helikopter, ami sietve landol a betonkifutón a rövidre nyírt füves tiszta közepén. Odalent John Watson bal karjával átkarolta a feleségét, Maryt, aki már nagyon kíváncsi volt, hogy mi ez az egész. Mycroft jelenpillanatban már azt sem tudja, mit higgyen. Csak azt várta, hogy öccse kiderítse az igazat. Amint megállt a jármű, az ajtó felnyitódott és Sherlock pattant ki belőle. Szemében zavartság látszott, látszott rajta, hogy nem tudja, mit gondoljon most, a megfelelő szavakat sem találta. Csak ott állt és zihált.

Bátyja odalépett hozzá, mögötte Watsonékkal, és megérintette a vállát. Mélyen a szemébe nézett, és tekintetével próbálta megnyugtatni, hogy minél józanabbul gondolkodhasson. Senki sem mert megszólalni. A szél kellemesen fújt, csak egyszer-kétszer lökött egy erősebbet. A csöndet egy telefoncsörrenés szakította meg.

- Elnézést. – Lépett arrébb Mycroft elővéve telefonját zakója belső zsebéből.

- Sherlock, van ötleted, hogy mi lehet ez az egész? – Kérdezte finoman a doktor.

- Életben van. Ez biztos.

- Miért ennyire biztos? – Kérdezett ezúttal Mary.

- Mert senki más nem tudná meghackelni Anglia egész elektronikai és hírügynökségi szolgálatát.

Ez a válasz rendkívül valószínűnek tűnt, ezért mindannyian elfogadták ezt a választ, hiszen más ötletük amúgy sem volt. Sherlock lehajtotta a fejét és vett egy nagy levegőt. Megpróbálta kiüríteni a fejét a sok gondolattól és az emlékektől. Folyton azon járt az esze, hogy hogyan vágta át őt Moriarty a tetőn. Hogyan élhet, ha akkor saját magát lőtte fejbe…

     Valahogy semmi sem volt tiszta ezzel kapcsolatban. Ki kell derítenem, hogy csinálta. Elkezdett más vizekre evezni. Mit kell tennie, hogy megtudja? Ezt roppant egyszerű megválaszolni. A nyomozó még egy ideig morfondírozott és még finomította rögtönzött tervét, aztán sejtelmesen elmosolyodott. John nem igazán tudta értelmezni Sherlock arckifejezését, de ahelyett hogy megkérdezte volna tőle, csak csendben várta, hogy ő maga avassa be a tervébe.

előző rész>>

következő rész>>