Felkeltünk a kanapéról, és a folyosón, a sárga ajtó előtt megálltunk. Julia értetlenül néz még mindig ránk, vagy nem tudja, hogy mi történt, vagy csak jó színésznő. Sherlock a kilincsre akasztotta az ujjait, és mielőtt kinyitotta volna, még visszafordult hozzánk egy mondat erejéig.
- Tartsa itt a nőt, felügyelő, ha kérhetném. - Aztán elfordította a törzsét az ajtó felé, ami pár pillanattal később nyikorogva nyílt ki.
Először ő lépett be, csak aztán én. Lestrade elvezette Juliát vissza a nappaliba, ahonnan beszélgetés hangja szűrődött ki. Mi a sárga szobában lassan közeledtünk a befedett ablak felé. Szörnyen izgatott voltam. A torkomban dobogott a szívem, alig bírtam nyelni. Egyre közelebb és közelebb értünk a szoba szemben lévő fala felé, aztán már el is tudtam olvasni az első szót...
Sherlock megfogta a kezem és a fülembe súgott valamit.
- Molly, akármi van írva arra a papírra, mindenáron megvédelek ettől az embertől. - Felé fordultam és lábujjhegyre állva leheltem egy csókot az ajkaira. Gyengéden csókolt vissza, puha tenyereit a derekamra csúsztatta. Megsimítottam a karját és kibújtam az öleléséből. Még egyet léptünk előre együtt és csendben olvasni kezdtük a szöveget.
„Ha ezt az üzenetet olvasod, a nő már ott van fönt a felügyelővel, te pedig a drágalátos nyomozóddal itt ácsorogsz az ablak előtt. Rendben. Mikorra a szövegnek ehhez a részéhez érsz, úgy gondolod, hogy végre vége van ennek az egésznek, de nem.
Lássuk mennyire jó Mr. Holmes. Adott egy feladvány, amit kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt old meg. Talál egy fiókot a nyugati falhoz tolt íróasztalnál. Benne megtalálja a feladványt. Sok sikert!
Ja, és még valami: jobb, ha siet nyomozó! Egyébként úgyis meghalsz Molly Hooper!”
Sherlock letépte a papírt az ablak üvegéről, amit a földre dobott. Újra felém fordult, és magához szorított. Megcsókolt. Szerelem sugárzott a lelkéből. Nem engedte, hogy egy pillanatra is kétségbe essek. Azt hiszem jól csinálta.
 

***

A régi, kopott bronzos festésű fogantyús fiókban sok apróság lapult. Az alján mindenféle papír, füzetek, ceruzák. Hátulról egy téglatest formájú fadobozkát húzott elő. Szépen fénylett, az egész védőlakkal volt bevonva. A tetején egy vésett virágminta díszelgett. Oldalt egy kis festett fém kapoccsal lehetett szétnyitni a dobozt. Ahogy Sherlock megmozdította, csörgött valami benne. Aztán finoman kipattintotta a kapcsot, és ahogy kinyílt, sakkbábúk sokasága borult ki az asztalra. A figurák aprók és alaposan kidolgozottak voltak.
- Mit gondolsz, hol lehet a feladvány? - Kérdeztem halkan felé fordulva.
- Fogalmam sincs. De kiveszem a polcot és odaadom Gregnek, majd ő átvizsgálja. Most pedig hazamegyünk, rendben?
Bólintottam és hozzábújtam.

     Fél óra múlva már a 221B-ben voltunk. A felügyelő bevitte az őrsre a nőt kihallgatni. Holnap reggel megtudjuk a friss infókat. De egyelőre pihenhetjük a dolgot. Mikor felmentünk a lakásba, senkit sem találtunk otthon. Sherlockkal nekiálltunk vacsorát főzni, aztán a tévé elé kuporodtunk. Olyan jó volt végre megint a karjaiban feküdni. A szívdobogását hallgatni. Végre egy kicsit újra rendben lett minden.
- Tudod ugye, hogy mindenáron megvédelek bárki is legyen az, aki a szöveget írta?
- Persze, drága! És köszönöm. - Válaszként odahajolt, és egy puszit nyomott a homlokomra. Lélegzetvételéből hallottam, hogy felgyorsult a szíve. Izegni-mozogni kezdett. Gyengéden simogatta a combom, és a nyakamat puszilgatta. Jól tudtam, hogy mit szeretne, hátravetettem magam a kanapén, hagytam, hogy rám vesse magát. Fölém hajolt, gyors csókokat lehelt az ajkaimra és a nyakamra. Eközben megkaparintottam inge felső gombját, amit gyorsan szétkapcsoltam és vágyakozva haladtam lefelé.
Ám ekkor hirtelen felpattant a kanapéról. Arca érzelemmentes volt. Egyáltalán nem értettem, mit bámul olyan kitartóan. Az ablakkal szemben állt, lemerevedve. Felkeltette a kíváncsiságomat. Felültem és odaálltam mellé, hogy lássam, amit ő is.
     Megláttam, mit nézett. A szemben lévő háztömb egyik ablakából abban a pillanatban erős fény tört ki. Néhány másodperccel később megszűnt a hirtelen jött világosság, az ablakon pedig kis foltok látszottak. Ijedtemben Sherlockhoz bújtam, fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész már megint.

A lakásban haláli csönd uralkodott. A fény bár megszűnt, a foltok az ablak üvegén még mindig látszottak, hiszen a szobában egy kis villany égett, de a forrást sehol sem láttam. A foltok vonalai egyre jobban kirajzolódtak. Tisztán lehetett látni, hogy a sötét körökhöz további kisebb ovális formák is tartoznak. Akkor aztán hirtelen mindent megértettem. Az üveget belülről véres tenyérnyomok fedik be.
- Te is látod?
- Igen - felelte és váratlanul előrelépett, aztán elhúzta a sötétítőfüggönyt mind a két ablaknál. Az ajtóhoz sétált, amit kulcsra zárt.
- Jézusom! S-Sherlock! - Fakadtam ki magamból. - Mit csinálsz?
- Bezárkózunk az ijesztgetés elől. Senki sem fog bántani, nem engedem!
Azzal visszajött hozzám, hogy megöleljen. Ennyire hősiesnek és bátornak még sohasem láttam. A tudat, hogy valaki meg akar félemlíteni es megölni, szörnyű volt.
Újra beállt a csönd. Egyikünknek sem volt mondanivalója. Bár a fény többet nem jelent meg, a függönyt be volt húzva, így aki bent van a lakásban, nem láthat minket és mi sem őt. Folyton az járt a fejemben, hogy a fenyegető itt van a 221B-ben, és hogy mindjárt belép... A szívem majd' kiugrott a helyéről, nem bírtam lenyugodni. A vér szép lassan lefolyt az agyamban lévő erekből a lábaim felé. Szédülni kezdtem, a karom és az ujjaim elzsibbadtak. Éreztem, hogy el fogok ájulni. Hátráló léptekkel eljutottam a kanapéig. A szoba el-elsötétült előttem, a térdem remegett, már csak pillanatok választottak el attól, hogy összeessek.
     Hangokat észleltem, de nem jutottal el az agyamig, hogy milyenek. A szemem nyitva volt, bár semmit sem láttam, csak foltokat. Éreztem, hogy a kanapéra érkezem. Egy utolsó képet láttam, mielőtt egy jó időre minden elsötétült: az ajtó kinyílt és bejött valaki. Egy koppanás, a koponyámba hatalmas fájdalom zúdul és itt minden emlékem megszűnik.

***

Miközben nem tudtam magamról, végig hallottam hangfoszlányokat, az agyam két különböző tónusú hangot különböztetett meg. Az egyik Sherlocké volt. A másik fogalmam sem volt, hogy kié; nem volt olyan mély, mint az a gyönyörű bariton. A fülemből mintha lassan kifolyt volna a víz...egyre tisztábban ki tudtam venni a hangokat. A brit akcentusú férfihanghoz végre társult egy kép is, John Watsoné. Mondataik gyorsan váltakoztak. A doktor hangsúlyozásából hallani lehetett, hogy folyton kérdezget. Sherlock gyors és rövid szavakkal válaszolt. Nem úgy tűnt, hogy a beszélgetésük egy kellemes délutáni csevej.
A látásom szinte teljesen kitisztult, teljesen magamhoz tértem. Egy ismerős illat csapta meg az orrom: Sherlocké. Testem megrezzenve reagált. Ekkor jöttem rá, hogy az ő hálószobájában, az ágyán fekszem egy vékony pléddel betakarva. Erőt vettem magamon és beleszippantottam a szoba fülledt melegébe. Kijózanodva ültem fel a puha matracon. A lámpa, ami égett, azt bizonyította, hogy odakint már sötét van. A függöny is be volt húzva. Annyira idegesített, hogy nincsenek emlékeim az utóbbi akárhány óráról. Megemeltem a testem, gerincemen hideg futott fel, aztán talpon voltam. Bizonytalan lépéseket tettem előre. Megkapaszkodtam a kilincsben aztán kinyílt az ajtó. A folyosót gyenge fény töltötte be. A kemény és szúrós padlószőnyegen haladtam előre, a nappali felé. A fotelekben ültek, csönd volt. Érkezésemre John hátrafordult, és aggodalommal teli tekintetét az enyémbe fúrta. Sherlock fölpattant a fotelből, és odalépett elém. Átkarolt. Csókja végleg felébresztett.
- Hogy vagy?
- Mi történt?
- Elájultál és beütötted a fejed, én pedig bevittelek a szobámba.
- Mi történt addig, amíg aludtam?
- Semmi érdekes. Ez a másfél óra nehezen ment el nélküled - súgta kacéran.
Újra megcsókolt és mit sem törődve Johnnal, a derekamról lecsúsztatta a kezét és megsimította a fenekemet. Szorosan átöleltem, aztán kibújva az öleléséből, megfogtam a kezét és a fotel felé vezettem. Megvártam, hogy leüljön, aztán belehuppantam az ölébe.
- Mióta vagytok együtt? - Kíváncsiskodott a doktor.
- Pár napja - válaszolta Sherlock büszkén.
Látszott Johnon, hogy még mindig megválaszolatlan kérdések tömege van a fejében, de inkább elhessegeti őket, mielőtt kellemetlenné válna a helyzet.
A doktor ekkor hirtelen felpattant ültéből, és az ajtó felé indult. Kabátjába bújt és mielőtt kinyitotta volna az ajtót, még felénk fordult.
- Jó éjt, majd jövök, randizni megyek. - Azzal kilépett és becsukta az ajtót.
- Na, végre elment! - Sóhajtott fel Sherlock és fölkapott. A folyosón át a szobájába vitt és az ágyra helyezett finoman. Lerúgta a cipőjét, aztán rám vetette magát.
- Óh, mióta várok már erre...
Nekiesett ajkaimnak én pedig boldogan elengedtem magam, testem a matracba süppedt. Egyetértettem vele, hiszen én is régóta várok már erre a pillanatra.

előző rész>>

következő rész>>