Az ég felhős, borult időjárást hoz Wales fölé. Az utcák meg vannak telve emberekkel. Néhol gyerekek indulnak az iskolába, vagy a dolgozók, munkásuk, munkahelyükre. A diákok beérnek az iskolába. Mindenki játszik. Valaki ugrálókötelezik, valaki focizik, valaki beszélget, valaki fogócskázik, valaki kosarazik. Ám a sarokban ül egy lány, aki nem csinál semmit, csak nézi az egyneruhában játszadozó mosolygó társait. Ő Iviana. Úri családból származó nevelőanyja arra nevelte, ne nevessen, ne játszon, ne rohangáljon, és egyéb szörnyű dolgok. Iviana utálta ezt. Apja Amerikában dolgozik, ezért csak néha néha jön haza. El kell viselnie ezeket a viszontagságokat. Nem nyílhatott meg mások előtt, de mégis az osztály egyik legjobb tanulójának vallhatta magát.

Fölállt, és bement az épületbe. Körülbelül 1 perc múlva megszólalt a csengő. A gyerekek szaladtak be órájaikra. Délután a tanítás után leült az egyik padra. Odament hozzá a legjobb barátnője.

- Ivi. Miért engedelmeskedsz annak a szipirtyónak?

- Nem is tudom...nem szeretem őt. Nem is értem, apa hogy vehette feleségül ezt a nőszemélyt. Anyut semmi és senki nem pótolhatja.

- Megértem. De te egy nagyon színes egyéniség vagy. Ha kibontakoznál, és megmutatnád a valódi éned, meglátod, az életed színesebb és naposabb lesz.

- Loretta, nézd.  Megértem, hogy segíteni szeretnél, és ezt nagyon köszönöm. De...

- Nem. Nem ellenkezel. Nem teheted! Nem bírom elviselni, ilyen nyomorba kell valakinek élni. Én ezt nem bírnám ki.

- Igazad van. Köszönöm! Most meg kell találnunk a tehetségemet.

- Nincs mit. Nem kell azt megtalálni, hagyd, hogy ő találjon rád!

- És ha nem talál meg?

- Ne aggódj, egy ilyen sokoldalú lányra gyorsan rátalál a tehetség.

Ivi azt gondolta, hogy Loretta mindig azt látja emberekben, amit más nem. Benne látja a színeket, miközben nem is mutatja meg ezt az oldalát. Szerette a barátnőjét.

- Azt hiszem elmegyek a Librumba, megírom a házim.

- Oké. Most bocsi, de nem tudok menni. Sok sok dolgom van. Nem haragszol?

- Rád? Hogy is haragudhatnék? :)

Megölelték egymást, majd mindketten másfelé indultak. Ivi a könyvtárba igyekezett. Belépett, mint minden nap. Köszönt a könyvtársonak, majd leült. Armatusz bácsi is üdvözölte a tüneményt.

Az asztalnál, ahova letelepedett, egy üres könyv, toll és tinta nézett rá bájosan. Ivi meredt szemmel nézte azokat, majd elindultm körbenézni. Az óra hirtelen elkezdett pörögni. A gondolatai kavarogtak. Szemei dülledve nézték a sorokat, miközben egyre inkább enyhült a nézése. Hirtelen le-le mozgott szemhéja, s végül lehunyta szemét, és elszenderült. Pár perc múlva fölugrott a helyéről, visszaült az asztalhoz, és ismét az írószerekt nézte. Csak egy gongolat járt az agyában. 'Vajon nekilássak -e?' Talán ezt kéne tennem?' Ez a helyes megoldás?'

Végül fölkapta a tollat, a tintába mártotta és hevesen írni kezdett.