Ivi ült a könyvtár közepén, és csak csodálkozott. Megtalálta anyja leánykori naplóját 1915-1956-ig, halálának évéig. Meglepődött.

- Apa!!! Gyere már!

- Jó,jó...mi az kincsem?

- Nézd! Anya naplója! Szeretett írni? Hű...hiába nem a vérszerinti rokonom...hasonlítok rá.

- Valóban. Ez roppant érdekes, de most dolgoznom kell...

- Megint? -keseredett el Ivi.

- Megint. A kutatólabornak el kell küldenem egy DNS-t, amit most alkottam.

- Mi az?

- Ez egy újféle gyógyszer. Alaszkában, Ohióban, Dél-Afrikában és Sydneyben jártam, hogy kivizsgáljak néhány esetet. Alaszkában rájöttem, hogy van egy olyan antivírus, mellyel a szervezet képes a víz alatt lélegezni palack és mindenféle vacak nélkül.

- Tényleg? Hűű...ügyes vagy. És milyen DNS-ről beszélünk?

- Ez a DNS a levegő kiszűrt része, én állítottam elő, Iviana. Ha ebből veszel levegőt, és a tüdődbe kerül a H₂O alatt lélegezhetsz, mint a hal, csak kopoltyú nélkül.

- Akkor nem is zavarlak Apu. Ne haragudj. -mondta Ivi.

- Nem haragszom...főleg nem Rád. -és átölelte George gyermekét.

Estefelé...

Ivi még mindig anyja naplóját olvasta. Képek, rajzok, különleges papírok voltak a lapokra tűzdelve. Ivi szeme mégis megakadt egy résznél:

   Én és George...szép pár. Őszinén szólva sajnálom azt a gyermeket. Iviana, olyan szép lány, és jobb anyát érdemel, mint én. Félek, hogy rosszul fog megítélni, miután felnő. Ez a kis csöppség 3 éves, és anyját épphogy meglátta, fogalma sincs semmiről. Szeretnék jó benyomást kelteni benne, hogy megszeressen. Ó Istenem! Ha lehetne gyermekem...de mért veszed el tőlem a nő fogalmának szervét? Kis mostohalányom. Tudd, hogy én mindig szerettelek, és mindig szeretni foglak!

Gyönyörködve nézte anyja kézírását, és hirtelen az egyik betű szétfolyt, mert ráesett egy kövér könnycsepp. Becsukta a könyvet, az asztalra tette, s ő a padlóra dőlt, és sírt. Nem is sejtette, mostohaanyja ennyire odafigyelt rá, és ennyire szerette őt. Késő este fölállt, és a benyitott apja szobájába, aki az asztalánál lehajtott fejjel aludt. Lekapcsolta az asztali lámpát, és a házban végleges sötétség uralkodott. Valahogy elért szobájának öreg tölgy ajtajához, besétált, átvette hálóingét, és befeküdt az ágyba. Éjfél után 42 perccel egy hullócsillag fénye látszott az ablaküvegen keresztül. És egy lágy hang szólalt meg:

- Szeretlek Iviana, örökké!

Hajnalok hajnalán Iviana felnyitotta fáradt szemeit, köntösébe, papucsába bújt, kiszaladt a kertbe, leült a virágoskert közepén ülő régi bükkpadra, és figyelte, ahogy a Nap kibújik a horizont alól. A kép gyönyörű. Aranysárga Nap fele még mindig a látótávolság alatt volt. A virágok mintha köszöntek volna neki, és a felkelő Nap felé fordultak. Mindenféle szín, illat, melegség áradt felé. A kastély olajozatlan nyikorgó kapuja kinyílt. Valaki bejött. Iviana elfordította a fejét, de se a kapu előtt álló hosszú, 50 méteres homoksávon, se a kapu előtt, az utcán és a járdán nem látott senkit és semmit. De a régi rozsdás nyitva volt.

Vajon ki jött be? Kiderül a következő részben.