Ivi napokig sírt bent a szobájában és csak enni jött ki. Nagyon elkeserítette Lillt ezzel. Hibásnak érezte magát. Hatalmas bűntudata volt.

Lill: Óh. Ivi gyere ki kérlek. Sajnálom, én csak... hirtelen kilincskoccanást hallott, és kijött nővére. Megölelte őt, majd így szólt szipogósan és el-elcsukló hanggal:

Ivi: Nem, nem te vagy a hibás. Hanem én.

Lill: Tessék? Nem értelek...

Ivi: Én vagyok. -ismételte meg. Mert nem hívtam el én őt valahova, nem közeledtem hozzá, és így választania kellett.

Valahogy érezte Lill, igaza van. Kicsit leszállt a bűntudata, de nem teljesen.

Lill: Nem haragszol rám?

Ivi: Dehogy is! A saját húgomra? Az egyetlen hugicámra? -szorosan átölelték egymást, és kitalálták, áthívják apjukat egy forró teára és sütire. Hiszen régen látták egymást, és másnap délelött tökéletes időpont lenne.

Szépen kitakarítottak és Ivi rendbeszedte magát. Megcsinálták a harapnivalókat és a forró teát is. 10-re oda is ért George.

Amikor kopogott, a két lány egyszerre, vidáman nyitották ki az ajtót, abban a felsőikben, amin elöl rajta volt a családjuk. Egy - egy kék színű póló és egy nyári kép, amikor éppen Franciaországban, egy tengerparton vannak lekapva, mind3-an, fiatalaon. George 52 éves lett. Ő sem öreg még, csak idősebb lett. Ahogy lányai is.

Lill&Ivi: Apuuu! -ölelték át.

George: Kislányaim. Úgy hiányoztatok nekem. A telefon nem is olyan jó...-nevetett.

Lill: Gyere be apa, vedd le a kabátod, itt benn, a lakásban jó meleg van, 26 fok.

George: Hű..tényleg! -kicsit még didergett, de szinte azonnyomban elmúlt.

Leültek a nappaliba beszélgetni. Georgenak nagyon tetszett az egész ház, szépen is volt berendezve, amúgy mert át lett alakítva az egész, sokkal otthonosabbá.

George: Mi a baj?

Lill: Tessék apa? Hogy érted...hogy mi a baj?

George: Hát, hogy látom rajtatok, valami történt. Meséljetek!

Ivi: Apa, olyan jól ismersz már...igen történt valami.

George: Mi kicsim? -lepődött meg.

Ivi: Van egy fiú...James.

George: Értem, na és mi van vele? Rendes?

Ivi: Igen, persze, jólnevelt, kedves, barátságos. Abszolúte jó tulajdonságai vannak...nem ezzel van a probléma.

Lill: Engem elhívott randizni.

George: Ajj...még mindig nem esett le...-szólt hevesen.

Ivi: Mindkettőnknek nagyon tetszett.

George: Óóóóó....sajnálom. Lassan jár az eszem...-mosolygott lányaira, de ők nem viszonozták. Inkább hagyjuk a témát. Beszéljünk valami másról. Mondjuk...Ivi, hogy halad a karriered?

Ivi: Jól. Szuperül. -helyesbített. Új könyvet is írok.

George: Nagyszerű! Édesanyád nagyon büszke lenne rád.

Ivi: Igen. -teltek meg szemei könnyekkel, de közben mosolyogva gondolt anyjára.

George: És Lilikém, te felőled miújság?

Lill: Hm...nos hát egyre több szerepet, főszerepet játszhatok el...és hamarosan kapok egy flimszerepet is. Nemcsak színpadi darabokban fogok szerepelni! -újjongott.

George: Gratulálok. Mindkettőtöknek. Az én lányaim vagytok. Azok ám! A kellemes tea és sütik mellett szépen elbeszélgettek, majd George nagynehezen elbúcsúzott lányaitól. A két lány pedig csak tévézgetett.

Ivi bezárkózott a közös szobába, csendre volt szüksége. Írt. Lill a nappaliban pedig olvasott. Csendes, nyugodt volt a ház. A lágy nyugalmat egy határozott kopogás zavarta meg. Lill gyorsan az ajtóhoz sietett, és James állt ott. Ivi nem vett észre semmit. Lill nem akarta, hogy nővére szenvedjen a fiú látta miatt, de Jamest sem akarta elküldeni.

Lill: James...szia. Mindjárt jövök, várj egy percet.

James: Szia. Oké.

Visszahajtotta za jatót, hogy ne legyen olyan hideg  lakásban és beszólt Ivihez:

Lill: Figyu! Elmentem, nemsokára jövök.

Ivi: Oké. De ha már elmész, ugorj már be a közértbe, kellene kenyér és sajt.

Lill: Vettem az adást. Majd jövök. Szia

Ivi: Szia.

Lill: Mond, James.