Jean hatalmas pupillákkal nézett Ivire. Nagyon tetszett neki. Ivi, kicsit félénken válaszolt pillantásával. Majd Jean megtörve a hatalmas csendet így szólt Ivihez:

Jean: Nem is tudzs annyit a környékről, ugyebár?

Ivi: Nem, semmit nem tudok...-válaszolta kicsit bátrabban.

Jean: Gyere, szép az idő, február vége van, tehát már kicsit jobb az idő. Mit szólsz?

Ivi: nagyszerűen hangzik. Menjünk! -azzal felvette a kabátját, és vidáman indult Jeannal.

Eközben Lotta ijedten válaszolt a telefonba:

Lotta: Maga hogy gondolta ezt?

Lill: Mi? Ne viccelődjön, maga idióta...-ordította torkaszakadtából. Nagyon megijedt Lotta, nem tudta, mit tegyen.

Lotta: Már bocsánat, -válaszolta nekibátorodottan- maga hagyta cserben a nővérét. Én a legjobb barátnője vagyok. És sokkal jobban odafigyeltem rá, mint maga! Erről ennyit. -s úgy érezte, visszavágott.

Lill: Ne vádoljon meg ilyesmikkel. -próbálta enyhíteni a bűntudatát, majd így szólt: Ez családi ügy. Ne kösse mindenbe bele az orrát!

Lotta: Bocs, de én családtag vagyok Ivi számára. Kisiskolás korunk óta a legjobb barátnők vagyunk.

Lill: .....-picit meghatódott, mert érezte, visszavágtak, és enyhült hanggal feltette a nagy kérdést: Akkor Ivi hol van?

Lotta: Párizsban. Jól érzi magát.

Lill: Odamegyünk. És elviszem. Viszhall.

Lotta még csak bele se tudott szólni, levágta a telefont.

Londonban Lill és Jam a következő párizsi járatra készültek.

Ivi Jeannal egy közeli parkaba ment. Jean dióbarna fürtjeit a szél kék csillógó szemeibe fújta. Ezért mindig el kellett söpörnie onnan az ujjával. Ivi viccesnek és barátságosnak ítélte meg a 24 éves fiút. Az egyik fa alatti padra ültek, és Jean viccekkel árasztotta el Ivit.

Jean: Mesélj magadról. Van testvéred?

Ivi: Öhm...-lekókadt fejjel gondolt arra, mennyire szomorú és csalódott volt, mikor eljött. Van, egy mostohatestvérem, vagyis fogadott, de annyira összevesztünk, hogy eljöttem ide, tehát én úgy veszem, hogy nincs...

Jean: No-no. Nem szabad így lebecsülni azokat, akik szeretnek, és szeretjük őket, -magyarázta a lánynak -tudod, nekem nincs testvérem, de Sabrinára úgy tekintek, mintha édestestvérem lenne. Sokszor vesztünk össze mi is, de attól ugyanúgy szeretjük egymást...-mélyen Ivi szemébe nézett, akinek a szívéig hatolt ezzel. A fiú észrevette, hogy Ivinek annyira szüksége van szeretetre, ezért az egyik karjával lassan átkarolta, a másikkal pedig az arcára tette a kézét, és ismét mélyen a szemébe nézett.

Ivi úgy érezte, itt a pillanat, amit könynen eldobhat James miatt, de rájött, hogy nem érdemes. Hiszen neki ott van a húga. És amúgyis érzett valamit Jean iránt.

A fiú közelebb hajolt Ivihez, aki átkarolta a fiút, és átadta magát a pillanatnak. Jean épp megcsókolta volna, amikor a fejét Ivi fejem mellé tartotta. A meglepett lány nem erre számított.

Jean: Korai, ugye?

Ivi: Nem, Jean, -mondta szenvedélyesen. Úgy érzem, érzek valamit itt, a szívemben.

Jena: Na és mit?

Ivi: Szerelmet.

S Jean erre a szóra várt. A viszonzott szerelemért ismét odahajolt a lányhoz, és ezúttal megcsókolta. Ivi ekkor jött rá, hogy az érzéseket nem lehet elfojtani, vagy eldobni valami butaságért. Mosolyogva gondolt arra, ő a legszerencsésebb lány a világon.

A padon ülve, bókoltak egymásnak, és leadták egymásnak érzéseiket.

Eközben Sabrina és Lotta várták már, mikor érnek vissza. Sabrina aggódott Jean miatt. Ivit utálta. Valami mérhetetlen utálatot érzett iránta, amiért elvette a legjobb barátnőjét.

Lotta ekkor így szólt Sabrinához:

- Szerintem szikrázik a levegő köztük...

- Mi? -kérdezte ingerülten Sab- nehogymár. Jeannak nem is tetszik Iviana.

- De igen..-mosolygott.

- Nem! -s ezzel beviharzott a szobájába.

Lotta nem értette, miért csinálja ezt.

Késöbb kijött onnan és bocsánatot kért, majd így szólt:

- A barátom felhívott, átmegyek hozzá, szerintem nemsokára itt lesznek. Szia.

- Szia. Jó mulatást.

- Köszi. -s azzal nekivágott az éjszakának.

Lotta hazament, úgy gondolta, jól érzik magukat, így nem is nyugtalanította magát.

Mikor hazaért Jean és Ivi kézenfogva, ledobták a kabátjaikat, majd Jean nagyon szenvedélyesen csókolta őt, a kanapéra feküdtek, úgy aludtak el egymás karjaiban.