A vipera szorításában II.

Rovena Kingstone. Ő csak széles vigyorral nézett a vele szemben lévő emberekre.

Rovena: Hallom Ivi, rákos lettél...

Ivi: Takarodj te r*hadék!

Rovena: Óóó...sértegetsz?

Tom: Hogy lehetsz ekkora alattomos?!

Rovena: Szia szépfiú. Te is itt vagy? Múltkor este nem ezt mondtad...

A pohárban ez volt az utolsó csepp. Ivi ekkor megfeledkezve becsületéről, erkölcséről és saját magáról, lerohanta Rovenát. Odalépett elé, és behúzott neki.

Rovena: Aúúú az orrom...te h*lye! Eltörted az orrom!!!

Iviana: Hála égnek.

A következő mozdulata egy rúgás volt, méghozzá ellenfele hasába, aki ezt követően összeesett.

Ivi mögött mindenki ijedten és idegesen figyelte a hős Ivianát.

Ivi: Kérsz még? Ok.

Megfogta a karját, felrántotta, és lekevert egy pofont, majd elengedte. Visszrogyott a földre, vérző arccal és horzsolásokkal.

Ivi: Ennyit érsz.. ide figyelj! Én le fogom győzni a rákot, és tiszta szívemből kívánom azt, hogy azok, amiket nekem szántál az életben téged érjenek el egyszer. De nagyon! Részemről ennyi. Ja, és ne merészelj bármelyik családtagomnak bármi kárt tenni, mert nagyon megjárod! Ez volt az utolsó ultimátum.

Hátra nézett, majd a földön összekuporodott lányra. Minden más szó nélkül megfordult, és elindult. A többiek követték.

Hazaúton senki sem szólalt meg, még a kis Aira is csenben volt.

Otthon Ivi csinált egy ki teát, és a félkész sütit megsütötte. Felszolgálta meglepett családjának, akik egy szót sem tudtak szólni.

Ivi odanyújtott mindenkinek a kis adagját, s mindenki annyit mondott: 'köszönöm'.

Egyszercsak Aira szólalt meg vékonyka hangon:

- Ivi, jól elintézted.

Ivi unokahúgára mosolygott, felvette a fölről, ahol játszott és ölébe ültette.

Ez olyan volt, mint valami ajtó, ami megnyílt, hisz mindenki beszélni kezdett.

Kora este Lill felvetette azt az ötletet, hogy mi lenne, ha ma már hazamennének, nem is akartak tovább zavarni Iviéknél.

George viszont maradt még, mert Ivi nagyon szerette volna, hogy maradjon még.

Elköszöntek egymástól, és Lill egy puszit nyomott húga homlokára. Ő visszamosolygott rá, és Lill hozzátette: 'Szép volt hugicám.'

Beszálltak az autójukba, majd elmentek. Már nem látták őket, amikor kifordultak az utcából.

De Morrisonék még csak nem is sejtették, mekkor meglepetésben lesz részük, ha hazaérnek...