- Az a helyzet, hogy valaki teljesen tönkretette a könyvet! - bökte ki gyorsan Denisse.

- Micsoda? - lepődött meg Iviana, majd szinte felforrt a méregtől, mert tudta, hogy ki tette.

- Az asztalon volt a könyv, s már a borító is készen volt, amikor ma bementünk, az összes lap kitépve, félbetépve, összefirkálva, és a borítóra az volt írva: szerencséd volt.

- Hát, ez tök jó! - mondta nem kevés iróniával és dühvel.

- Van ötleted ki lehetett?

- Rovena, ki más?

- Igazad van. De nem tudjuk bizonyítani...

- Ne törődj vele.

Még beszélgettek egy kicsit, aztán Ivi elmondta telefonban édesapjának a történteket, és azt is, hogy kiengedték őt.

Fél óra múlva már Ivi otthon volt. Kicsit nehézkesek még a mozgásai, és fájdalmasak, de a doktor szerint két-három hét múlva már nem lesz panasz.

Aznap hármasban töltötték az estét és a délutánt, mert Lillnek is van családja, és munkája, de persze nagyon örült, és már tervezgették a vásárlásokat.

Másnap úgy ébredt, hogy Tom nem feküdt mellette, meg volt vetve az ágy, rend is volt. Mire felült, a hálószoba küszöbén leendő férje állt, kezében egy tálcával, rajta friss pirítóssal, forró teával.

- Jaj édesem! Nagyon aranyos vagy, köszönöm. - mosolygott meleg szívvel rá.

- Szívesen drága Ivianám. - válaszolt meghitt mosollyal kedvesére.

Odaadta a tálcát neki, visszafeküdt mellé, és csak a teáját szürcsölte.

Egész nap tévéztek, de Iviana nagyon boldog volt, gogy végre otthon ülhet. Közben a postás meghozta a könyvet, amit két héten belül már a könyvesboltok polcain látni lehet, a Tintabetűket.

Ivi elmesélte Tomnak a történetet, hogy miről szól. Épp, mikor a történet végére ért, megérkezett Lill, hisz megbeszélték egy pár órája, hogy elmennek vásárolgatni.

Tom eltette a könyvet, szerette volna elolvasni, mert menyasszonya csak a történet alapjait mondta el, épphogy az első 50 oldalt. Érdekelte a sztori vége, és szerette volna megtudni, mi lesz a főhőssel.

De ezt máskorra tartogatta, előtte el kellett intéznie valamit. A telefonjához kapott, és tárcsázott egy számot.