- Köszönöm - felete könnyek között, és dühtől, méregtől haragosan bújt cipőjébe, elidult, hoyg megmentse Tomot.

Taxival ment, a legelővel, ami megjelent az úton. Míg a fekete jármű végigszáguldott a belvároson, azon töprengett a hátsó ülésen Iviana, hogy mit csinálhatott a vőlegényével az a mocsok nő.

Hamarosan megérkezett a régi könyvtárhoz, Armatusz bácsi szeretett könyvtárához, a Librumba, ahol minden kezdődött...

A fekete, régimódi kocsiból egy aggódó írónő szállt ki, a sofőrnek odanyújtotta a nyitott ablakon keresztül a pénzt, és az elhajtott. Ivi azon nyomban megfordult, és sietett a raktár bejáratához.

Semmi szokatlan nem tűnt fel neki, hisz az utca csendes volt, csak néhány autó ment el mögötte, az úton. Mikor elég bátorságot szerzett, és minden gombócot lenyelt, ami a torkában ragadt, megragadta a kilincset, azzal halkan kinyitva a régi ajtót, és az egyből következő lépcső első fokára lépett, majd a következőre. Némi beszédre lett figyelmes. Férfi hangra.

Tisztán lehetett hallani pár szót: menjünk; őt; Iviana; emberrablás; bötrön; fickó.

A lépcsőn hallgatózó fiatal nő megrémült attól, amit hallott. Tovább szeretett volna menni, de meghallott valamit, ami arra késztette, hogy elbújjon.

- Menjetek, már nincs szükség rátok - hallatszódott egy erőteljes, ismerős női hang.

- Viszlát - felelte az előbb hallott férfi hangja.

Mozgolódás történt. Hirtelen megindult valaki, egyenesen a lépcső felé, s Ivi kénytelen volt megbújni az egyik láda mögött, ami ott tétlenkedett a lépcső mellett. Ismét megrémült, amikor két nagydarab férfi lépett ki az utcára, a lépcsőn keresztül. Szerencséjére őt nem vették észre. Ekkor tisztának tűnt a terep. Csend volt. Semmi sem törte meg azt, még a lélegzetét is teljesen hangtalanul vette.

Ivi kezdte összerakni a dolgot, már tudta, hogy az a két fickó hozta ide Tomot, és Rovena mindenféle rossz dolgot tervez majd vele.

Úgy osont le a lépcsőn ezután, mint még soha azelőtt. A cipő hang nélkül ért a beton lépcsőfokokhoz. Ahogy egyre lejjebb ment, a fal véget ért lassan, ami takarta a lépcsőt. Már látszódott volna, ha tovább megy, így megállt, és tovább hallgatózott. Lentről tompa fény látszódott. Nem lámpafény, hiszen a szembe lévő falon tükröződött a pislákoló gyertyafény. Ivi leült az egyik fokra, és fejét a falnak döntötte.

A gyertyafény megnyugtatta őt, ahogyan a falra tekintett, mindig jó érzés kering benne, ha gyertya van a közelben.

Semmi beszédet nem hallott. Aztán a sok elszenvedett pillanat után váratlanul ismét megszólalt a női hang.