Lestrade felügyelő az asztalánál ült. Próbált nyugodtnak tűnni, de nem sikerült. Johnnak egyből feltűnt, míg Sherlockot nem izgatta túlságosan.

- Engedélyt kérnék, hogy Mr. Crost családjával beszéljek – jelentette ki.

- Minek? Öngyilkos lett nem?

- Öhm, még dolgozom az ügyön. Szóval?

- Menjenek – bökte ki, majd a székkel 180°-os fordulatot vett, és az ablakon bámult ki. Ezzel azt hitte, majd elmennek, és tovább aggódhat saját biztonsága érdekében.

Míg a detektív indult volna, Watson nem hagyta annyiban, intett barátjának, hogy menjen. Miután ketten maradtak az irodában, hatalmas csönd lett. Mígnem Dr. Watson nem bírta tovább, és megszólalt.

- Mi a baj? – Lestrade megrezzent. Visszafordult a székkel, és a kérdezőre pillantott.

- Miért gondolja, hogy…

- Ugyan. Ne is próbálja elhitetni velem, hogy nincs semmi baj. Gyerünk – erősködött John.

Láthatóan nagyot sóhajtott, és feladta. Felállt az ülésből, és az asztalhoz lépett, John elé. Mélyen a szemébe nézett.

- Tudja, milyen idegesítő, hogy mindent Sherlock Holmes old meg helyettünk? – azzal John megingatta fejét, hogy nem tudja, és bólintott, hogy folytathatja. - Az ő érdeme, nem a miénk, rólunk meg csak rossz hírek jönnek a sajtó jóvoltából. Ezt most nekem kell megoldanom. Egyedül…

- De mit?

- Fenyegető levelet kaptam.

- És mi volt benne? – érdeklődött tovább az orvos.

A férfi nem válaszolt, helyette az íróasztalhoz lépett és az egyik fiókból előhúzott egy fehér borítékot. Odanyújtotta a púpos csomagot Johnnak, aki a zakójából előhúzott két fehér nejlonkesztyűt, s csak aztán vette a kezébe. A felügyelő már nem is csodálkozott, inkább a reakciót figyelte. A borítékon nyomtatva volt írva: Lestrade, Scotland Yard

John Watson kibontotta a borítékot, és csodálkozva fürkészte a belsejét. Pár véres üvegszilánk volt benne! Egy pár percig még némán álltak egymással szembe, aztán végre megtört a csend.

- Beküldöm a laborba.

- Miért? Hogy Sherlock kivizsgálja?

- És akkor most tétlenül nézi, hogy megfenyegették?

- Tehetek mást? – vonta meg vállát magatehetetlenül Lestrade.

- Adja nekem, majd én kivizsgálom. Nem szólok róla Sherlocknak – ajánlotta fel John.

- Köszönöm – felelte hálásan Greg, azzal John Watson távozott.

***

Eközben Sherlock munkához látott, és először Peter Crost húgát látogatta meg. Az utca, amibe Sherlock taxija befordult, nyugodtnak tűnt. Távol a belvárostól, egy nyugodt és csendes külvárosi utca volt valójában is. Az idő ködös és párás lett London fölött. A fák lombjait csak a gyenge szellő mozgatta. A napot szürkés felhők takarták el, amik hosszan elnyúltak az égen. A járdán csak néhány ember tűnt fel. A járda szélén a lakók autói parkoltak csak. Előtte egy apró ház volt. Téglából. Aztán a kapuhoz lépett, és megnyomta a csengőt. A kaputelefon hangszórójából egy női hang szólt:

- Tessék?

- Jó napot. Sherlock Holmes vagyok.

- Jöjjön be – felelte a nő, aztán egy zúgás hallatszott, ami azt jelentette, kinyílt a kapu.

***

A lakás otthonos volt, ahhoz képest, hogy ilyen elhagyatott és „sötét” helyen épült. A nő bevezette a nyomozót a nappaliba, és leültek egymással szembe. Egy csésze teát szürcsölt Sherlock, miközben Anne Crost elmeséli bátyjával való kapcsolatát.

- Tudja, amikor öt éves voltam, a bátyám különösen sokat vigyázott rám. Akkoriban sokat kellett anyuéknak küzdeniük a munkahelyükért. Így nyolc évesen rábíztak engem. Egyszer a szüleinknek el kellett menniük újra otthonról, és megint egyedül maradtunk. Én a konyhában voltam, tejet ittam. Az asztal az ablak mellett volt. Rámásztam az egyik székre, és onnan az asztalra… nem is tudom miért – megingatta a fejét, aztán tovább folytatta. – A bátyám pont jött be a konyhába, hogy megnézze, mit csinálok egyedül, és pont akkor csúsztam meg a sima felületű asztalon, egyenesen a zárt ablak felé, amit kitörtem. Peter a karomat ragadta meg, így mentett meg attól, hogy a nyolcadik emeletről kizuhanjak. Megmentette az életem… Azóta vigyáz rám ennyire – pityeredett el a fiatal lány.

Sherlock agya erősen pattogott.

- De ha nagyon szerették egymást, miért halott most? – tette fel a nagy kérdést Sherlock.

- Nem tudom. Minden rendben volt nála. A munkahelyén is. Egyszerűen nem értem!

Legszívesebben Sherlock is ezt mondta volna, de becsülete fontosabb volt.

- Meséljen a bátyja feleségéről – emelte a csészét a szájához újra.

- Ó, Gina egy szent lélek.

- Néha a szentnek tűnő emberek a valódi pokol…

- Nem, ő tényleg rendes nő. Az egyik legjobb barátom. Jószívű, a gyerekeket és a bátyámat is szereti. Hozzám is jó.

- Értem. De akkor… ki lehet gyanús?

- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát a nő, és aztán ő is gondolkodni kezdett.

A detektív tudta, hogy Annenak semmi köze a bátyja halálához, ezért aztán elköszönt, és Mrs. Crost lakásában folytatta a nyomozást. A taxiban próbált elméleteket kidolgozni, de sikertelenül. Volt már megoldatlan ügye, de ezt tól fontosnak és izgalmasnak tartotta ahhoz, hogy lemondjon róla. De elméje még mindig a sötétben tapogatózik. Vajon most jó irányba halad?