Az idő elborult.  A szél is elkezdett fújni. Greg Lestrade felügyelő az irodájában ült, és hallotta, ahogy a szél süvít odakint. Elkezdett gondolkodni azon, hogy vajon most mit csinál John. Hogy rájött-e már, ki a fenyegető, vagy, hogy miért csinálta… amint ezt végiggondolta, Sherlock és John belépett az irodájába. Kérdőn nézett rájuk, de fájdalommal jött rá, hogy nem a fenyegetés miatt jöttek, hiszen John megígérte neki, hogy nem mondja el Sherlocknak a dolgot.

- Mi ügyből jöttek? – kérdezte, és bekapcsolta a monitort.

- Peter Crost miatt. Hol dolgozott? – vágott bele Sherlock, és figyelte, ahogy a felügyelő bepötyögi a férfi nevét, majd csak görget lefelé.

- Informatikus volt. Egy ideig külföldön élt. Amerikába.

- Jó, de itt, Angliában. Hol? – sürgette izgatottan.

- Cambridge-ben.

- CCSU?

- Igen, Cambridge Computer Science University-ben – olvasta Lestrade. – Csak nem nyomra akadtak?

- Hát azt majd meglátjuk – mosolygott, és szemében valami eszeveszett káoszt láttak mind a ketten. Jöjjön John, megyünk Cambridge-be.

Azzal kiléptek az ajtón. John még visszamosolygott Lestradera, intett, és futólépésben érte utol Sherlockot.

A nyomozó fejében kezdtek a dolgok összeállni. Néhány elmélet fordult meg a fejében, miközben a taxi hátsó ülésén ült. A doktor is gondolkodott, hiszen állítólag hatalmas formában van; így talán még rá is jönnek valamire még ma estig. Mire a hatalmas egyetemhez értek, majdnem teljesen besötétedett. Felnéztek az épület tetejéig. Még a látványtól is elszédültek. Kívülről régiesnek tűnt, kissé barokkhatása volt. Fellépcsőztek egészen a bejáratig, majd Sherlock erőteljesen nekitámaszkodott a nehéz és vastag fémajtónak. Beléptek a bejáratra. Ez egy pár négyzetméteres tér volt, jobb oldalt helyezkedett el a portásfülke, ahol egy idős férfi ücsörgött a gyér lámpafénynél az aznapi Independent-et lapozva.

- Jó estét – lépett oda az ablakhoz Sherlock, és előhúzott egy jelvényt a kabátzsebéből. – Sherlock Holmes vagyok, magánnyomozó. Peter Crost az egyetemen dolgozott, és nemrég hunyt el. Ez ügyben jöttünk nyomozni.

- Értem – felelte a férfi. – Melyik osztályra jöttek?

- Melyiken dolgozott?

- Harmadik emelet, jobb oldali folyosó 420-as ajtó – igazította el őket, majd megnyomott egy gombot, egy halk rezzenést hallottak, majd a portás a bejárati ajtó felé biccentett. A nyomozó-pár otthagyta a portást egy „Köszönönjükkel” és beléptek az egyetem épületébe.

Egy aulába csöppentek. Ahogy visszacsapódott a nehéz ajtó, az egész helység beleremegett. Sötét volt és idegen. Sréhen balra kirajzolódni láttak egy lépcsőt.

- Arra – biccentett Sherlock, és John követte. Cipőjük sarka koppant a kőfokokon, a csöndes aulában ez volt az egyetlen zaj. Mire felértek, már látták a három folyosót, és jobbra fordultak.