Sokáig földbegyökerezett lábakkal álltak a könyvtár bejáratánál, csendben a padlószőnyegen. Egyikük sem mert előrelépni, hogy megnézze, van-e egyáltalán valaki a magas könyvespolc mögött. A detektív sokáig nem tudta hova tenni a kis kávéfolt esetét, és úgy látta, nincs is értelme tovább gondolkodnia ilyen apróságon, bár ő mindig is úgy gondolta, a részletekben rejlik az igazság. Kivételes eset volt ez. Már nem bírt tovább várni, inkább nehezen megemelte bal lábát, és előre lépett egyet. Jobb lábát a másik mellé emelte hangtalanul. Ezután könnyedén sétált be az asztalhoz. Nem tudta, hogy mi várhat rá a polc mögött. Elképzelte azt is, hogy az idegen férfi ott áll pisztollyal a kezében, őt várva. De azt is, hogy végzett magával az igazságot örökre elrejtve előlük.

John epekedve figyelte társa minden lépését, helyette is félt. Azt hitte magáról, hogy bátor, de ekkor bizonyult meg az ellentétéről. Fájdalmas emlékek szaladtak szemei elé. A katonaságban bátorságra nevelték őket, arra, hogy ne féljenek a harcmezőn cselekedni. John a kiképzésen vesztette el legjobb barátját, Andrew Mackstone-t, aki alig egy méterre ült tőle, s azért halt meg, mert ő nem volt elég bátor ahhoz, hogy átosonjanak a pár méterre lévő rejtekre, inkább a jelre váltak. Mackstone-t négy gyilkos golyó találta el. Az egyik majdnem John Watson életét oltotta ki, hiszen a férfi vállába fúródott. Súlyos fájdalmai voltak, de ott kellett hagynia az akkorra halott barátját, hogy a saját életét megmenthesse. Azóta tartja magát bátortalannak, és most megint ott áll földbegyökerezett lábakkal, s lehet, hogy barátja hatalmas veszélyben van.

- Sherlock – suttogta félve.

A férfi megfordult neve hallatán, s azt hitte, hogy John észrevett valamit, esetleg a férfit.

- Vigyázzon – súgta aggódó tekintetével.

- Rendben.

A nyomozó egy pillanatig volt csak mérges Johnra, aztán mégis meggondolta magát, végül is aggódik érte, ahogy a normális emberek szoktak. Csendben lépkedett tovább, mígnem az íróasztal elé lépett, és kicsit körülnézett közelebbről. Az újságot, amit sokáig csak nézett, most a kezébe vette, összecsavarta és kabátja belső zsebébe csúsztatta. Széthúzta a papírokat, s mindenféle hivatalos dokumentum papírját pillantotta meg. Pecsétek, aláírások… 

Sajnos nincs itt semmi gyanús. Tovább kell mennem – gondolta, és elhagyta az íróasztalt.

Már csak egyetlen kanyart kellett megtennie, hogy a könyvespolc-labirintusba belépjen. Mikor ezt tudomásul vette, lelassította a tempóját, és a lehető legrosszabbra készült fel lélekben.

Már csak néhány lépés – gondolta egyszerre a két férfi. John ekkor mozdult meg. Előrelépett, s szaladni kezdett. Cipője halk koppanása a szőnyegen meghallatszott, s mire Sherlock hátranézett, a doktor már ott állt mellette, kapkodva levegő után.  Összenéztek, s mintha a tekintetükkel kommunikáltak volna, megegyeztek abban, hogy majd ketten, egyszerre lépnek előre.

Egy határozott mozdulattal a kanyarban találták magukat, előre néztek, oda, ahol a férfi megállt, és eltűnt. Két könyvespolc között álltak, a szűk labirintus elején. A padlóra néztek, de nem tűnt fel nekik semmi sem. Talán továbbment a labirintusban? Esetleg már kint van az utcán, vagy pont mögöttünk? Rengeteg kérdés jutott eszükbe, de nem igazán tudták, hogy most mi legyen. Sherlock vett egy nagy levegőt, és elindult. A következő kanyar kb. három méterre volt tőle. Lassan, oldalazva lépett, ám amikor épp belátott volna a folyosó következő szakaszába, hirtelen megreccsent a talpa alatt a padló. Megállt. Ekkor ötlött fel egy újabb ötlet, hogy nem éppen felettük van, hanem inkább alattuk, egy titkos folyosón.

- Hát persze! De ostoba vagyok – mormolta, és elfordította fejét John felé, aki még mindig ott ácsorgott a polcba kapaszkodva. – Emlékszik, amikor azt mondtam, hogy egy huszadik századi titkos lejárót keresünk?

- Igen, miért? Megtalálta?

- Azt hiszem igen – nézett le a padlószőnyegre, és csak aztán fedezett fel egy alig észrevehető négyzetet pontosan maga alatt. – A mi kis szökevényünk csapdába esett.

Ellépett a négyzetből, háttal nekitámaszkodott a szemben lévő polcnak, és csak aztán guggolt le, hogy közelebbről megnézhesse azt a titkos ajtót.