Az éjszaka gyorsan elröppent. Reggel különösen korán keltem: negyed hatkor, még az ébresztő előtt. Próbáltam visszaaludni, de akárhogy próbáltam, nem sikerült. Lerúgtam a takarót magamról és megcsapott a szoba hidege. Nehezen felültem, és Sherlockra pillantottam. Csendesen szuszogott, s egy hosszú percig csak figyeltem, ahogy megemelkedik a mellkasa, majd leereszkedik. Ezután felálltam és megkerestem az eldobott köntöst. Ott hevert a földön, felvettem és kiráztam belőle a port. Mikor belebújtam, úgy éreztem, mintha jeges vizet öntöttök volna rám. A vékony ruha átvette az éjszaka alatt a parketta hidegét. Bementem a fürdőbe, ahol a ruháim voltak, és felvettem a nadrágomat. Mikor rájöttem, hogy az a bugyi van rajtam, amit Sherlock vett nekem, önkéntelenül elmosolyodtam és felidéztem a tegnap este történteket.

Ráeszméltem, hogy dolgoznom kell ma, leoltottam a villanyt a kis fürdőszobába, leakasztottam Sherlock kabátját, belebújtam a cipőmbe és már kint is voltam. Kapkodtam a lábaimat, hogy gyorsan hazaérhessek a pár háztömbbel arrébb lévő lakásomba. Egész úton a tegnap estére gondoltam. Mikor egy-egy csókja eszembe jutott, mosolyra húzódott a szám. Hűvös volt kint. Ez akkor tűnt fel, amikor már egy jó öt perce sétáltam. Néhány perccel később már a liftben álltam – saját meglepetésemre, hiszen fóbiám van tőle, de mivel nem kockáztattam meg, hogy megint elkéssek, ezért sajnos a liftet kellett választanom.

A lakásban történtek felgyorsultak. Lezuhanyoztam, átöltöztem, főztem egy kávét és csomagoltam egy szendvicset. Sherlock pólóját ledobtam az ágyamra, és az ajtóhoz mentem, hogy felvehessem a fekete, hosszú kabátját. Felhajtottam a gallérját, és behúztam a nyakam. Sherlock illata volt. Felvettem a táskámat, és kiléptem a lakásból. Beléptem a liftbe, és unottan figyeltem, ahogy az egyik gombról a másikra ugrik a fény lefelé. Leérve a földszintre kiléptem a Baker Streetre, és megcsapott a friss, londoni levegő. Ez már nem volt olyan hideg, mint egy háromnegyedórával ezelőtt.

6:55. Beléptem az irodámba, és fellélegeztem. Levettem a kabátot és beakasztottam a szekrényembe. Aláírtam a papírokat. Közben az ajtóban megjelent a főnököm, és egy „hm” után el is tűnt. Szerintem csalódott volt, hogy nem dörgölheti az orrom alá, hogy már megint elkéstem. Az idő ezután szörnyen lassan telt el. Pár hulla érkezett be nyolcig. Folytatnom kellett a múlt heti projektet: Frederick Gael halálának okának kiderítése. Sokáig szenvedtem vele, de aztán csak találtam a nyakán egy aprócska szúrást, és örömmel írtam meg a jelentést. Szünetet tartottam a fárasztó munka után. Visszamentem a szekrényemhez, hogy megehessem a szendvicset, amit fönt csomagoltam. Elővettem a mobilomat, és akkor jutott eszembe Anne SMS-e. A fejemhez kaptam, és gyorsan tárcsáztam a számát. Kicsöngött. A harmadik után beleszólt egy gyönge hang:

- Haló?

- Anne? Itt Molly.

- Molly? Jaj, szia.

- Ne haragudj, hogy most hívlak, csak tudod, eléggé el voltam foglalva…

- Mesélj – mondta, s hallottam a hangjában, hogy elmosolyodott.

- Sherlock Holmes. Emlékszel még rá?

- Hogyne. Csak nem…

- De! Hivatalosan is a barátnője vagyok!

Azzal sikongatást hallottam a telefonomból, aztán eltartottam a fülemtől és elnevettem magam.

- Ez nagyszerű! Hát, Molly! Gratulálok! Igazán jól jött ez most neked.

- Köszi. Igen. A legjobbkor. És, veled mi újság?

- Elköltöztem anyáéktól, most két barátnőmmel lakok együtt. Rebecca-val és Janiss-sel.

- Az tök jó. Akkor nálad is minden rendben van, igaz?

- Bizony. Amúgy össze kéne dobnunk valami találkozót. Mit gondolsz?

- Igen. Mikor?

- Mondjuk most péntek? Londonba kell utaznom egy megbízás miatt.

- Oké. Legyen péntek. Addig még úgyis beszélünk.

- Most viszont mennem kell.

- Jó, jó. Szia.

- Szia.

Elemeltem a fülemtől a telefont, és elmosolyodtam. Olyan jó volt hallani a hangját. Visszaraktam a táskámba, és aztán pont Sherlockra gondoltam, amikor meghallottam a hangját a hátam mögül. Megfordultam, és rám mosolygott. Megállt az ajtóban, és a szekrényemet fürkészte. Nem értettem, mit néz annyira, amikor rájöttem. Megfordultam és leakasztottam a kabátját. Odamentem hozzá, és egy puszit nyomtam az arcára. Odaadtam neki a kabátját és felvette. Így lett tökéletes az öltözéke: kék sála a nyakában lógott, alatta egy halványkék inget pillantottam meg. Sötét tincsei össze-vissza álltak. Elaludta. Megsimítottam az arcát, majd megszólalt.

- Korán elmentél.

- Igen. Még haza is kellett mennem. Bementél már a Scotland Yardra? – váltottam témát.

- Most megyek. Még Johnt is fel kell hívnom – nézett rá az órájára.

- Mikor megy haza?

- Ha minden igaz, akkor ma.

Elszomorodtam. Ha John Watson visszamegy a 221/B-be, az azt jelenti, hogy nem lehetünk többet kettesben Sherlockkal abban a lakásban. Minden olyan lesz, mint volt. Watson a hétvégére Brixtonba utazott a barátnőjéhez. Elhessegettem a gondolataimat Dr. Watsonról, aztán az jutott eszembe, hogy Sherlock most megint indulni készül. Megigazította a sálját, és sóhajtott egyet.

- Molly, mennem kell, délben visszajövök, ha…

- Ne is fejezd be. Tudom, hogy kapsz egy ügyet, és legalább délután ötig nem látlak – keseredtem el.

Válasz helyett sóhajtott, mert ő is tudta, hogy igazat mondok.

- Ígérem, hogy visszajövök egy órára – tette a mellkasára a kezét, és tekintetéből őszinteség áradt.

- Rendben. De tényleg – vontam fel a szemöldökömet, aztán odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam. Kilépett az irodából, és elindult kifelé. Útközben még visszafordult, és elmosolyodott, majd továbbment.

Megint egyedül vagyok - futott át az agyamon. Elszontyolodtam és megnéztem azokat a papírokat.

***

A Scotland Yardon. Sherlock később beszámolt róla, hogy mi történt, innen tudom. A bejárat előtt találkozott Johnnal. Egyből megállapította róla, hogy a kapcsolata rendben van, a két és fél nap alatt kétszer borotválkozott és hogy nem ő kötötte a nyakkendőjét. Nem látott be John fejébe, így azt sem tudhatta, hogy vajon ő vett-e észre valami feltűnőt rajta. Például, hogy tág a pupillája, hogy megváltozott a járása és más lelkiállapota van.

- Sherlock – mosolygott és a kezét nyújtotta.

- John! Látom jól töltötte a hétvégét – jegyezte meg, ezzel John rájött, hogy Sherlock tudja, mi van közte és Sarah között.

- Bizonyára.

Azzal elindultak a bejárat felé.  

- Gondolom maga egész nap a tévé előtt ült lepedőben.

- Téved.

John felhúzta a szemöldökét, és már gyanítani kezdte, hogy történt valami érdekes vele is ez alatt a két nap alatt.

- Lepedő nélkül – javította ki Johnt, aki ennek hallatára elszörnyedt, ő pedig kinevette. Az ő barátságuk ilyen.

Felmentek Lestrade irodájába, de útközben összefutottak Donovannel. A göndör nő megigazította a blézerét, és lesajnáló tekintettel nézte a két férfit, de inkább Sherlockot.

- Sally. Látom tegnap este Andersonnal megint kirúgtak a hámból – jegyezte meg, és gúnyosan elvigyorodott.

- Ja, persze. És maga? Á, magával még a szomszéd Mrs. Bell se feküdne le – vágott vissza.

Sherlock nem akart egyáltalán Donovannel veszekedni, semmi értelme nem lett volna, hogy bármit is mondjon, hiszen azzal elárulhatta volna magát. Inkább minden szó nélkül előre indult, John pedig kis késéssel utána. A háta mögött hallotta a nő gúnyos kacaját, de nem izgatta. Mintha elfelejtette volna az előbb történteket, lenyomta a kilincset. Nehezen terelte el a figyelmét Mollyról. Félt, hogy ez a szerelem a munkája rovására fog menni, vagy fordítva. Lenyelte a gombócot a torkában és tiszta lappal lépett be az ajtón.

előző rész>>

következő rész>>